A felmelegedéssel súlyosbodik a vízhiány, a belépő folyók vízhozama 15 százalékkal, a talajvíz szintje pedig több mint négy Balatonnal csökkent az elmúlt fél évtizedben – állítja Koczóh Levente András, a Green Policy Center klímapolitikai szakértője a Másfélfok klímablogon csütörtökön megjelent elemzésében.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) friss jelentése és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2021–2024 közötti négy évből háromban az ország területének legalább 70 százalékát sújtotta aszály, ami az ezt megelőző húsz évben csak hétszer fordult elő. A mezőgazdaságban ugyan csökkent az üvegházhatásúgáz-kibocsátása csökkent, Koczóh szerint a „klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás terén elég kedvezőtlen” a kép.

A klímapolitikai szakértő úgy véli, a legfőbb gond az, hogy a magyarországi mezőgazdaság szerkezete nem igazodik a változó éghajlathoz. Pedig

„a magyar vízháztartás drámai változáson megy keresztül. A 30 évvel ezelőttihez képest a kipárolgás mértéke megduplázódott, miközben a lehulló csapadék mennyisége csökken. A Dél- és Közép-Alföld különösen sérülékeny, de a talajvíz apadása országos jelenség: a Tisza vízgyűjtőjén 3,5 Balatonnyi, a Duna mentén pedig egy Balatonnyi víz tűnt el a talajból. Egyes helyeken a fák gyökerei már nem érik el a talajvizet”.

Az aszálykárok anyagi értéke mára húszszorosa az árvízkárokénak, állítja Koczóh. Míg korábban a vízbőség okozott gondot, ma a vízhiány a fő probléma – miközben a vízgazdálkodás továbbra is elvezetésre, nem megtartásra épül. A vízvisszatartó infrastruktúra fejlesztése érdemben csak idén kezdődött meg, például a Vizet a tájba! program 288 milliárd forintos keretével, de a hatása még korlátozott. Az öntözés sem jelent általános megoldást. Az illegális vízkivétel egyes térségekben többszöröse a hivatalos adatoknak, a legális öntözés pedig a mezőgazdasági területek csupán 3-4 százalékát érinti.

A Green Policy Center szakértője szerint „a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás országos szinten kevésbé múlik az öntözés fejlesztésén, hiszen annak lehetőségei korlátozottak”. Sokkal fontosabb a csapadékvizek helyben tartása, a talaj vízmegtartó képességének növelése, valamint a tájhasználat átalakítása. Az elemző úgy véli, a rendszerszintű szemléletváltás három fő pillére

• a vízgazdálkodás átalakítása,
• a növénytermesztés szerkezeti megújítása
• és a gazdasági ösztönzők átrendezése.

Koczóh szerint ehhez elengedhetetlen „a talajtakarásos és a forgatás nélküli művelés elterjesztése, mert ezek csökkentik a párolgást és javítják a talaj szerkezetét. Az ár- és belvizek helyben tartása a felszíni elvezetés helyett a legolcsóbb és legtermészetesebb vízvisszatartó megoldás. Ha mégis öntözésre kerül sor, azt fenntartható módon kell megvalósítani, megújuló energiaforrásokra építve”.

Forrás