-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 43 másodperc
„Mi az az absztrakt gondolkodás? Hegel példája erre, hogy ha azt mondjuk valakire, hogy gyilkos, akkor minden mást elfelejtünk vele kapcsolatban. Minden más tulajdonságát. (…) A besúgóra is ugyanez vonatkozik.” A német idealizmus nagyját Forgách András író idézte meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) szabadegyetemén. Itt Joób Máté evangélikus lelkésszel és Kustár György Református lelkésszel közösen beszélgettek transzgenerációs és történelmi traumák feldolgozásáról. Egészen pontosan arról a trauma-típusról, amikor az ember szüleiről kiderül, hogy egykor az előző rendszer ügynökei voltak.
Feldolgozatlanul
Az ÁBTL az az intézmény, amely „az egykori állambiztonság iratanyagait őrzi és kezeli, és a mai titkosszolgálatok iratkezelését felügyeli. A levéltárban mindenki megismerheti, hogy 1990 előtt az állambiztonság milyen információkat gyűjtött róla, felmenőiről és családtagjairól. A korábban titkolt és elhallgatott történetek megismerése családtörténeti szolgáltatásként mindenki számára ingyenes” – írja magáról a levéltár.
Magyarországon nagyjából közmegegyezés van arról, hogy az ügynök kérdéssel (ti. hogy az előző rendszer hatalmas, az egész társadalmat mérgező besúgó-rendszert működtetett) nem sikerült még társadalmilag szembenézni. Az akták csak azok számára hozzáférhetők, akik szerepelnek benne, illetve a kutatók számára. A nyilvánosság tehát nehezen fér hozzá, mivel másokról anyagokat kikérni csak akkor lehet, ha az érintett közszereplőnek vallja magát – vagy a bíróság mondja ki róla, hogy az.
Az ÁBTL ugyanakkor Történelmi terheink alcímű szabadegyetemével különböző perspekítvákból kívánja körbejárni, árnyalni a kényes témát. Ezúttal a másik oldalt vizsgálták, a besúgók családtagjainak a személyes tapasztalatait, annak a feldolgozási módozatait, amikor a szülőkről, családtagokról kiderül, hogy az előző rendszerben beszervezték.
A beszélgetés elején a moderátor, Szekér Nóra történész elmondta, hogy az ügynökkérdés egy nagyon átpolitizált téma, amit sokszor elég felületesen közelít meg a közélet és a sajtó, „ami nem tesz jót ennek a témának az árnyalt megközelítésében”. Hozzátette, hogy „az egész ügynökkérdés nem egy ember magánügye, hanem mindig közösségeké. Ha ezzel tényleg szembe akarunk nézni, akkor ezt közösségi szinten kell. Minden oldal érintettjének szembe kell néznie azzal a traumával, ami őket érte.”
„Mert itt mindenkit ért trauma, az ügynököt ugyanúgy, mint az ügynök gyermekét és azt a közösséget, amelyről a jelentések születtek.”
