A vezetési szokások előre jelezhetik az időskori memóriazavarokat

Az időskorúak vezetési szokásainak megfigyelése segíthet a memória- és gondolkodási problémák korai jeleinek felismerésében. Az erről szóló tanulmány a Neurology című folyóiratban jelent meg.

A vezetés során gyűjtött adatok – megtett távolság, gyakoriság, a megszokott útvonalak használata – többet árulnak el az agy egészségi állapotáról, mint a szokásos memóriatesztek.

A Knowridge cikke Ganesh M. Babulal, a St. Louis-i Washington Egyetem orvosi karának vezetőjét idézi, aki szerint fontos, hogy korán felismerjük, ha valakinek romlanak a kognitív képességei, különösen akkor, ha részt vesz a közúti autó forgalomban. Azonban az autók GPS-adatait felhasználva tisztább képet kaphatunk arról, hogy kiknek lehetnek problémáik.

A kutatásban 298 idős felnőtt vett részt, akik átlagéletkora 75 év volt. Közülük 56-nak volt enyhe kognitív károsodása, ami gyakran előzi meg az Alzheimer-kórt, míg 242-en egészségesek voltak. Többségük legalább hetente egyszer vezetett. Idővel a memóriaproblémákkal küzdők egyre ritkábban kezdtek vezetni, különösen sötétben, jobbára ugyanazokhoz az útvonalakhoz ragaszkodtak, és nem vezettek olyan távolságokra. A kutatók ezeket az információk használták fel a memóriazavarok előrejelzésére, és önmagukban a GPS-adatok 82 százalékos pontossággal szolgáltak. Hozzáadva az életkort, a memóriatesztek eredményeit és azt, hogy valakinek van-e Alzheimer-kórral összefüggésbe hozható génje, a pontosság 87 százalékra emelkedett. A vezetési adatok nélküli elemzés csak 76 százalékos pontosságot mutatott.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

A társasjátékok szelíd behemótja csak elsőre ijesztő

„Éveken át fotóztam a pusztulatot”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.98Ft
02 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 07:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.16Ft
02 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 07:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek