Kedden találkozik Moszkvában Putyin és Witkoff

Kedden Moszkvában tárgyal az ukrajnai békéről Putyin elnökkel Donald Trump megbízottja, Steve Witkoff és Trump veje, Jared Kushner – írja a BBC. A Fehér Ház a találkozó előtt jelezte, hogy „nagyon optimisták” a megállapodás ügyében.

A kedd délutáni megbeszélést kétnapos egyeztetés előzte meg Floridában ukrán és amerikai diplomaták részvételével, amin a Witkoff-Kushner duó szintén részt vett. Itt igyekeztek finomhangolni az amerikai béketerv részleteit, ami a közmegegyezés szerint az orosz félnek kedvezőbb. Zelenszkij ukrán elnök ezeket a megbeszéléseket konstruktívnak nevezte, jelezve ugyanakkor, hogy maradt még néhány kemény téma, amit meg kell oldani.

Dmitirj Peszkov, a Kreml szóvivője szerint kedden helyi idő szerint délután ülnek össze a felek.

Zelenszkij hétfőn Párizsban tárgyalt Macron elnökkel, utána azt mondta, Kijevnek a legfontosabb Ukrajna szuverenitásának megőrzése és az erős biztonsági garanciák kiharcolása. Leszögezte, hogy a területi kérdések jelentik a békemegállapodás legnehezebb pontját. Witkoff hétfőn tárgyalt Zelenszkijjel, Starmer brit miniszterelnökkel és Ukrajna új főtárgyalójával, Rusztem Umerovval. Az EU több vezetője pedig videón kapcsolódott be Starmer és Zelenszkij megbeszélésébe.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője hétfőn azt mondta, hogy az amerikai béketerven sokat csiszoltak, ezért optimisták a végeredményt illetően.


Forrás

Érdekességek

Nyoma nincs a kilábalásnak: az ipar szenved, beruházások nincsenek, és már a vásárlókedv is hanyatlik

Itt van Magyarország beruházási terve – előzetesen annyit, hogy brutális összeg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.28Ft
02 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 11:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.5Ft
02 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 11:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek