60 ezer éve hajózva hódíthatta meg az ember Ausztráliát és Új-Guineát

A pleisztocén jégkorszak idején a mai Ausztrália, Tasmánia és Új-Guinea területei egy egységes, Szahul vagy Szahul-föld néven számon tartott kontinens részei voltak. A Science Advances folyóiratban most megjelent tanulmány szerzői szerint ezeket a szárazföldeket már 60 ezer évvel ezelőtt meghódította a modern ember (Homo sapiens) – írja az IFL Science.

Bár a korábbi genomikai vizsgálatok arra utaltak, hogy a régió őslakos csoportjainak felmenői 50 ezer éve szálltak partra, a régészeti leletek alapján a terület már jóval korábban emberlakta vidék volt. A Huddersfield Egyetem kutatócsoportja a régióból származó 2456 mitokondriális genomot elemzett „lefedve Ausztrália, Új-Guinea és Óceánia őslakos lakosságának teljes sokféleségét”.

A kutatók által ezek alapján megrajzolt genetikai családfa gyökerei Délkelet-Ázsián keresztül egészen Afrikáig nyúlnak. Az eredmények azt mutatják, hogy a legkorábbi bevándorlók egy „nukleáris tél” nyomán hagyták el Afrikát, amelyet a szumátrai Toba-vulkán kitörése váltott ki körülbelül 74 ezer évvel ezelőtt, és nagyjából 60 ezer éve érték el Szahult.

A korábbi tanulmányokkal ellentétben ez a genomikai forgatókönyv Szahul népeinek hosszú kronológiáját támasztja alá. Az óceániai haplocsoportok eloszlása alapján a tanulmány szerzői két különálló útvonalat tudtak azonosítani, amelyeken ezek a Délkelet-Ázsiából induló korai telepesek elérték az ősi kontinenst. Az egyik legősibb, legelterjedtebb haplocsoport útvonala a Fülöp-szigetekig vezet, a másik viszont egész az indiai szubkontinensig, de az is kirajzolódott, hogy az egyik migrációs hullám Délkelet-Ázsia szárazföldjéről indulva Ausztráliát, a másik pedig a mai Új-Guineáit népesítette be. Mindkettő Kelet-Afrikából indult 75 ezer éve.

Az is kiderült, hogy az akkori emberek már birtokolták a tengeri közlekedéshez szükséges hajózási tudást, mivel útjuk során számos alkalommal kellett 100 kilométeres távolságokat megtenniük a nyílt óceánon.


Forrás

Érdekességek

Városi vaddisznók, önszelídítő rókák és mosómedvék: egyre jobban alkalmazkodnak a vadállatok az emberi környezethez

Stabil a Fidesz előnye, a Tisza nem árad tovább egy friss felmérés szerint

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.81Ft
02 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 08:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.92Ft
02 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 08:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek