Kármán András az Indexen megjelent állítólagos tiszás adótervekről: Se tartalmi, se formai hasonlóság a valósággal

Adó- és költségvetés-politikai mélyelemzés helyett csupán néhány gondolat, amelyek feketén-fehéren megmutatják az újabb koholmány komolytalanságát – írja Facebook-posztjában Kármán András, a Tisza gazdaságpolitikusa, volt NGM-államtitkár arról, hogy az Index ismét a Tisza állítólagos gazdasági terveiről ír, közzétéve egy állítólag a birtokába jutott dokumentumot.

Kármán többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy az Indexnek és a lap legújabb cikkére hivatkozó kormányzati szereplőknek „ezek szerint fogalmuk sincs, hogy egy konvergenciaprogram – akárki is készítse – 4 (és nem 9) évre készül”. Azt is írja, hogy bár a párt költségvetési és adózási munkacsoportja foglalkozik ilyen témákkal, de nem készít konvergenciaprogramot. Helyette, ahogy írja, „minden erővel azon dolgozik, hogy kilépjen a korábbi szocialista–liberális és a jelenlegi autokrata kormányok egyértelműen hibás gazdaságpolitikai megközelítéseiből”.

Kármán megjegyzi azt is, hogy a legfrissebb Index-cikkben megemlítetteknek egyike sem volt soha a munkacsoport tagja vagy szakértője. A fentiek alapján, valamint felidézve azt, hogy a kormánypropagandává silányított lap „korábbi, a mostanira kísértetiesen hasonlító hazugsága után” már helyreigazításokra kötelezett a bíróság egyes propagandatermékeket, azt írja (jelezve azt is, hogy a lap által közölt dokumentumot vélhetően AI-val íratták):

„Semmilyen tartalmi és formai hasonlóság nincs az Index groteszkje és a TISZA javaslatai között.”

Kármán felhívja a figyelmet arra, hogy „egyetlen, a valótlanságot terjesztő propaganda­termék sem volt eddig olyan bátor, hogy a TISZA-t kérdezze élő egyenes adásban a valóságról”, illetve szóvá teszi Orbán Viktor felelősségét is. Róla azt írja: „miniszterelnökhöz méltatlan módon asszisztál a hazugság-propagandához”.


Forrás

Érdekességek

A Völner–Schadl vesztegetési per idei utolsó tárgyalásán Völner Pál visszakapta ügyvédi jogosítványát

Hiába zseniális a modern Simson, komoly gondba került a gyártója

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.71Ft
02 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 14:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 14:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.7Ft
02 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 14:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 14:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek