A Barcelonai Egyetem két kutatója szerint az a tucatnyi, nagyméretű kagyló, amelyet Katalóniában, neolitikumi településeken, illetve ottani bányákban találtak, és amelyek a Kr. e. 5. évezred vége és a 4. évezred eleje közötti időből származnak, távolsági kommunikációs eszközként és kezdetleges hangszerként szolgáltak.

Úgy tűnik, hogy a kagylókat a bennük élő tengeri csigák elpusztulása után gyűjtötték össze, és ez a szerzők szerint arra utal, hogy nem étkezési célokra gyűjtötték őket, hanem hangszerként – részletezi a Guardian.

Hogy feltételezésüket ellenőrizzék, a kutatók akusztikai tesztnek vetették alá a kagylókat, és úgy találták, erőteljes, stabil hangjuk van. Az egyetem munkatársai azonban ennél is tovább mentek, fel akarták tárni a kagylókürtökben rejlő zenei lehetőségeket. Felismerték, hogy az egyes kagylókon, kezüket a résekbe téve, akár egy fúvós hangszeren, modifikálni lehet a hangokat – a kagylókkal improvizatív hangfelvételeket is készítettek.

Az Antiquity folyóiratban megjelent cikkükben azt állítják, hogy a kagylók kommunikációs eszközként voltak használatban, akár a régióban élő különböző közösségek között, akár a településeken és a környező mezőgazdasági területeken dolgozók között. Ugyanakkor Miquel López García, az egyik kutató és szerző szerint nemcsak hétköznapi, gyakorlati hasznuk lehetett a prehisztorikus hangkeltő eszközöknek, hanem szórakoztató szerepük is.

„Ezek lényegében az első hangszerek közé tartoznak, amelyekről egyáltalán tudomásunk van” – mondja. „Az ajkak rezgése révén szólaltathatók meg, és a hangképzés módja nagyon hasonlít a mai rézfúvós hangszerekhez, például a trombitához és a harsonához. A kagylók a legkorábbi őseik.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Forrás