Kizárják a szélsőjobboldali AfD-ből a férfit, aki Hitlerre emlékeztető beszédet tartott

A szélsőjobboldali AfD kizárja a tagjai közül Alexander Eichwaldot, aki Hitlerre emlékeztető stílusban adta elő a beszédét a párt ifjúsági szervezetének giesseni alakuló rendezvényén. Eichwald hadonászott az ujjával, és erősen jobboldali, éles hangú jelszavakat skandálva, erősen pergő R-hanggal beszélt. A német sajtó azóta is találgatja, hogy bizarr paródiát láttak-e vagy egy virtigli náciról van szó.

Az AfD helyi körzeti szervezetében már készülnek az eljárásra Eichwald pártból való kizárása érdekében. Maximilian Kneller Bundestag-képviselő szerint Eichwald csak néhány hete volt tagja az AfD-nek, alig ismerte valaki, „és akik ismerték, azt mondják, hogy soha nem pergette így az R-t”. Korábban feltűnésmentesen viselkedett, ami arra utal, hogy giesseni szereplése performansz lehetett. Az AfD-ben „azonnal egyetértés volt abban, hogy mindent meg kell tenni, hogy ahol csak lehet, megszabaduljanak tőle”.

A városi tanács honlapján hétfőre frissítették Eichwald adatait, ahol a néhány hete megalakult új városi tanácsban az AfD-frakció tagjaként szerepelt. Amíg a testület összetételét december közepén hivatalosan jóvá nem hagyják, frakció nélküli szakértőként tartják nyilván.

A felvételi beszélgetésen néhány héttel korábban semmi gyanús nem volt vele. „Teljesen normálisan viselkedett, az R-t sem pörgette” – nyilatkozta Alexander Parteck, az AfD herfordi körzeti elnöke. A színpadon azonban teljesen máshogyan lépett fel. (Spiegel)


Forrás

Érdekességek

Dems look to capitalize on Trump's weakening with Latinos

Szijjártóék megtagadták a Venezuelával kötött megállapodások kiadását

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.81Ft
02 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 22:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.56Ft
02 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 22:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek