A hétvégére is marad a szürke, néhol esős idő

Szombaton kevesebb felhő és naposabb idő várható, elvétve azonban pár helyen szemerkélhet az eső, míg vasárnap reggel és délelőtt sokfelé számíthatunk esőre, majd délutántól egyre inkább az ország keleti és déli részére szorul a csapadék – írja az Időkép. Vasárnap emellett többfelé párás, ködös lesz a reggel, és napközben is találkozhatunk tartósabban párás, ködös tájakkal.

Szombaton folytatódik a borongós szürke idő. Napközben kissé kevesebb felhő és naposabb idő várható mint az elmúlt napokban, majd az esti óráktól ismét egyre többfelé borul be az ég, ezzel együtt pedig egyre több helyen eshet az eső – írja a Hungaromet. Vasárnap aztán reggel és délelőtt sokfelé számíthatunk esőre, majd napközben nyugaton, északnyugaton akár több órára is kisüthet a nap, máshol marad az erősen felhős, borongós idő. Nem lesz jelentős a légmozgás, a legalacsonyabb hőmérséklet pedig 0 és 7 fok között marad.

A jövő hét első felében ezután folytatódik a szürke idő, hétfőn erősen felhős, borongós, többfelé párás, ködös időre lehet számítani, míg nyugaton, a Dunántúl északi felén, valamint Budapesten pedig eső is várható. Helyenként megélénkülhet a szél. Kedden jelentős csapadék sehol sem várható, csupán néhol alakulhat ki szitálás, esetleg gyenge eső. Tartósabban párás, ködös tájakkal is találkozhatunk, kora délután pedig már 5-12 fokot is mérhetünk.


Forrás

Érdekességek

How Trump's base could break

Színházfesztivál légiriadók közt: lehet-e háborúmentes darabot rendezni úgy, hogy közben háború van az országban?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
07 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 02:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 02:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
07 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 02:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 02:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek