
„Az Európai Uniót fel kellene oszlatni, a szuverenitást pedig vissza kellene adni az egyes államoknak, hogy kormányaik hatékonyabban képviselhessék a saját polgáraikat” – írta az X-en Elon Musk.
A kommentek között megjelent Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök-miniszterelnök, Putyin bizalmi embere is, aki egyetértett Muskkal. „Pontosan” – írta.
Musk azután fakadt ki, hogy az Európai Bizottság pénteken 120 millió eurós bírságot szabott ki a közösségi médiaplatformjára, az X-re. Az Euronews azt írta, a vizsgálat középpontjában a kék pipa állt, amit korábban a hivatalos fiókok jelzésére használtak ingyenesen, most azonban havi 7 euróért árulják. A Bizottság szerint a pipával ellátott fiók nem feltétlenül valódi felhasználót jelez, lehet, hogy csak robot.

Továbbá azt is kifogásolták, hogy az X nem tartotta be a közösségi médiaplatformokon történő hirdetésekre vonatkozó átláthatósági kötelezettséget, elmosva a reklám és a tartalom közötti határt, ami pénzügyi csalásokhoz vezethet.










