Hivatalos: Robbie Keane távozott a Ferencvárostól

Az FTC rövid közleménye szerint az ír szakember saját maga döntött úgy, hogy távozik.

A 146-szoros ír válogatott egykori labdarúgó 2025. január 6-án lett a Fradi edzője, első évében bajnoki címet nyert, a második idényében Magyar Kupát nyert, valamint történelmi sikerként az Európa-ligában a 16 közé jutott csapatával. Utódját később nevezi ki a Ferencváros.

Nem volt kibékülve a magyaros ajánlással, de jól érezte magát

A Fradi idén az utolsó fordulóig harcban volt a bajnoki címért, ám végül a Győr lett a befutó, amely ezzel megszakította a rekordbajnok 2019 óta tartó egyeduralmát.

Keane az idény során többször is reklamált az ötmagyaros ajánlás miatt, kiemelve, hogy nem könnyíti meg a dolgát, hogy más csapatban kell gondolkodnia a nemzetközi porondon, és másban az NB I-ben. Az utolsó forduló után azt is elmondta, hogy Varga Barnabás (AEK Athén) és Tóth Alex (Bournemouth) eligazolása is szerepet játszott abban, hogy nem jött össze a címvédés.

Keane-t a szezon során két korábbi klubjával, a Tottenhammel és a Celtickel is összeboronálták, és a pletykákról pár napja azt mondta: „A spekulációkkal én is tisztában vagyok, de ezeket mindig ignoráltam.

Nagyon jól érzem magam itt, mert ez egy kiváló klub, kiváló elnökkel és kiváló emberekkel a háttérben, akiket a nagyközönség nem is ismer. Pár hét szünet után még eltökéltebben térek vissza.

Az edzőnek volt egy érdekes mondata is, amikor azt ecsetelte, hogy a kormányváltás miatt aggódnak a klub szurkolói, és hozzátette: „tiszta helyzet kell a kormányzattól”. Ez a téma a Ziccer legutóbbi adásában is szóba került.

Gondok a Fradinál?

Pénteken már felröppent Keane távozásáról a pletyka, de amellett arról is lehetett olvasni, hogy megszűnik az NB I 4. helyén végzett férfi kézilabdacsapat is. Információnk szerint a játékosokat összehívták, és Paál László szakosztályvezető tájékoztatta őket a helyzetről. A játékosoknak 300 ezer forintot ajánlottak, hozzátéve, amennyiben ezt nem fogadják el, akkor az NB I-ben sem indulhat a csapat.

Arról is hallani lehetett a napokban, hogy más szakosztályok is bajba kerülhetnek anyagilag, de konkrétumról sehol nem lehetett egyelőre olvasni. Egy biztos, az FTC háza tájáról egyelőre nem olyan hírek érkeznek, amilyenekre a szurkolóik vágynak.

Kapcsolódó
A Ferencváros játékosai a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörében játszott FTC–Green Collect - Sport Lisboa e Benfica mérkőzést követően az Érd Arénában 2025. november 25-én. FTC-Green Collect - SL Benfica (portugál) 33-31.
Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál

A Robbie Keane távozásáról szóló hírek után robbant a bomba a másik szakosztálynál is.

The post Hivatalos: Robbie Keane távozott a Ferencvárostól first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Videót tett közzé a gázai flottilla őrizetbe vett aktivistáiról az egyik izraeli miniszter

Franciaország kitiltotta a megkötözött aktivistákkal példát statuáló szélsőjobboldali izraeli minisztert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.9Ft
24 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 02:25 UTC
Latest change: 24 May 2026 02:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.16Ft
24 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 02:25 UTC
Latest change: 24 May 2026 02:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »