
Három nagyobb tételből áll össze az előző kormány által az idei büdzsében fel nem tüntetett 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadás, erről írt a Facebook oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
A 286 milliárdos hiányról már Magyar Éva kormányszóvivő is beszélt a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón, a Tisza szerint az Orbán-kormány azt a politikai döntést hozta, hogy ezeket az összegeket egyenlegjavítás céljából nem szerepelteti a költségvetésben.
Vitézy Dávid szombati posztjában közölt részleteket: szerinte hiányzik
- az autópálya-koncesszió több mint 170 milliárdos második féléves díja (a szerződés szerint minden hónapban felmerülő rendelkezésre állási díjak fedezete),
- a Budapest-Belgrád vasút már elvégzett munkáinak közel 90 milliárdos kifizetése,
- valamint az iváncsai akkumulátorgyár vasúti bekötésének szintén már elvégzett építési munkáinak költsége
Miközben Vitézy szerint ezek már leszerződött, felmerült, kötelezettségvállalással terhelt tételek.
„A problémáról mindenki tudott, a két érintett minisztérium most utólag egymásra próbálja hárítani a felelősséget, a tény ettől még az, hogy ezeket a tételeket nem tüntették fel a büdzsében, hogy a választások előtt kedvezőbb költségvetési hiányt tudjanak bemutatni. Ez csalás, a költségvetés meghamisítása” – fogalmazott.
„Hosszú út lesz innen újra fejlődő pályára állítani az országot, de a munkát már elkezdtük – a Pénzügyminisztériummal pedig már dolgozunk azon is, hogy végre tisztán lássuk és a nyilvánosság számára be is tudjuk mutatni a központi költségvetés valós helyzetét” – írta Vitézy Dávid. (MTI)







