A magyar válogatott jégre sem lépett vasárnap a világbajnokságon, mégis elérte a célját, bent maradt az A csoportban

Két kulcsmeccse lesz a magyar válogatottnak az A csoportos jégkorong-világbajnokságon – ezt minden fölös kockázat nélkül leírhattuk az eseményt beharangozó cikkünkben, hiszen tudhattuk, hogy reálisan az osztrákokat és a briteket bírhatjuk felülmúlni a csoportunkban. Akkor még nem volt biztos, hogy elég lesz, ha csupán ezek egyikét veri a csapat, ahogy tavaly is tette, amikor kevés tisztes és sok súlyos vereség mellett legyőzte Kazahsztánt, és ezzel annak rendje-módja szerint maradt az elitben az esélyesebbnek vélt közép-ázsiaiak kárára.

Jelentős különbség is van azonban a 2025-ös és a 2026-os forgatókönyvek között. Akkor a 7 találkozón gyűjtött 3 pont birtokában az utolsó pillanatokig izgulni kellett, hiszen ha a kazahok később, mikor mi már befejeztük a küzdelmeket, legyőzték volna Svájcot, előztek volna bennünket az utolsó kanyarban. Most ennél egyszerűbb volt a képlet. A magyar válogatott története legnagyobb különbségű A csoportos győzelmét aratta a britek ellen kedden – az 5-0-ról itt írtunk –, majd a további eredmények is úgy alakultak, hogy az elkalapált riválisnak minimum 4 pontot kellett volna összekaparnia nála papíron erősebb ellenfelekkel szemben.

Az utolsó szalmaszálba vasárnap délután próbálhatott belekapaszkodni Nagy-Britannia, de a negyeddöntőre hajtó Lettország nem asszisztált ehhez. Egyértelmű, 6-0-s verés lett ebből. A továbbra is 0 pontos briteknek már csak egy meccsük maradt, és ha óriási meglepetésre el is kapnák hétfőn a németeket, akkor is csak beérni tudnák a 3 pontos Magyarországot. Ezzel nem érnének semmit, az egymás elleni eredmény rangsorol, tehát mindenképpen előttük maradunk.

Ezzel a magyar jégkorong-válogatott újra történelmet írt. A 2024-es feljutást követően 2025-ben először maradt bent az A csoportban, majd idén másodszor is megcselekedte ezt. Hab a tornán, hogy a tavalyi torna nagy részével ellentétben, amikor a teljesítmény a kazah meccset leszámítva minimum felemás volt, most a világbajnokság első szakaszában kifejezetten jól nézett ki az együttes a jégen. A finnek elleni 1-4 és az osztrákok elleni 2-4 miatt semmi oka sem volt szégyenkezni senkinek – az úgynevezett szomszédokhoz pláne közel voltunk, maximum egy árnyalattal voltak erősebbek –, a britek ellen meg pláne parádésan játszott mindenki. A németekkel szembeni 2-6 már kevésbé mutatott jól – az utolsó játékrész ikszét leszámítva –, a svájciak elleni 0-9-ről nem is beszélve, de nincs vége: hétfőn és kedden immár tét nélkül lehet tovább szidolozni az összképet.

Előbb a negyeddöntőért még hajtani kénytelen címvédő Egyesült Államok következik, majd kedden Lettországgal méri össze erejét Majoross Gergely együttese.

Jövőre meg jöhet a sorrendben harmadik A csoportos világbajnokság, melynek helyszíne Németország lesz. A másodvonalból az idén Kazahsztán és Ukrajna jutott fel, hogy melyikük kerül a mi csoportunkba, és lehet fő kihívónk a bent maradásért vívandó küzdelemben, rövidesen kiderül.


Forrás

Érdekességek

Press Pass Problem

Tegeződő MTI-közleményben inszinuálják az Orbán-kormány tagjai Orbán Anitát azzal, hogy egykor ő is velük dolgozott

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.14Ft
24 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 20:35 UTC
Latest change: 24 May 2026 20:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.72Ft
24 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 20:35 UTC
Latest change: 24 May 2026 20:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »