Kínai kutatók szerint 2050-re megvalósítható a 100 százalékban megújuló globális energiarendszer

A pekingi Csinghua Egyetem kutatói átfogó tanulmányban bizonyították, hogy a világ 2050-re technikailag képes lehet teljes egészében megújuló forrásokból fedezni villamosenergia-igényét. A Nature Energy folyóiratban megjelent kutatási eredmények szerint egy olyan részletes globális energiarendszer-modellt dolgoztak ki, amely óránkénti bontásban szimulálja a világ összes földrajzi régiójának energiaigényét, és megvizsgálja, hogyan lehetne ezeket megújuló technológiákkal kielégíteni. A modell a napelemek és szélturbinák telepíthetőségét a rendelkezésre álló területek és a fogyasztóktól való távolság alapján becsülte meg.

A kutatók eredményei szerint a globális nettó nulla kibocsátású áramrendszer kialakításához 15-20 terawattnyi változó megújuló energiakapacitásra (VRE, főként a nap- és szélenergiát takarja) lenne szükség, és a megújuló források több mint 80 százaléka a fogyasztói gócpontok 200 kilométeres körzetén belül helyezkedne el. Ugyanakkor a modell rávilágít a megvalósítás egyik legnagyobb fizikai korlátjára is: csupán a napelemek telepítése több mint 9 millió hektár területet igényelne. A tanulmány külön kiemeli, hogy a bőséges megújuló erőforrások különösen kedvező lehetőséget kínálnának az alacsony jövedelmű régiók, például Afrika számára, így elősegítenék a méltányos energiahozzáférés megteremtését.

A modell azt is megmutatja, milyen lépések csökkenthetnék egy ilyen rendszer költségeit. A keresletoldali menedzsment – vagyis az áramfelhasználás időbeli és módszertani optimalizálása – évi mintegy 182 milliárd dollárral, azaz a rendszerköltségek 6,5 százalékával mérsékelné a kiadásokat. A nemzetközi nagyfeszültségű átviteli hálózatok bővítése további 5,6 százalékos, azaz kb. 157 milliárd dolláros megtakarítást hozhatna, míg a megújuló energetikai technológiákra kivetett kereskedelmi akadályok (vámok, importadók) eltörlése jelentené a legnagyobb tételt, 12,2 százalékos, vagyis évi közel 345 milliárd dolláros költségcsökkentéssel.

A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a nettó nulla kibocsátású globális energiarendszer nem csupán éghajlatvédelmi, hanem méltányossági célokat is szolgál. A kutatás eredményei közvetlen iránymutatást nyújthatnak a döntéshozóknak: ösztönözhetik a nemzetközi energia-infrastruktúrába való befektetést, a megújuló technológiák kereskedelmének liberalizálását, és végső soron hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a tiszta energia globálisan elérhető és megfizethető legyen, még a legszegényebb régiókban is.

Kapcsolódó cikkek:

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.


Forrás

Érdekességek

A divatbirodalom alapítója lezuhant egy szikláról, ami körül egyre több a gyanús jel. És csak a fia volt vele

Berezvai Zombor, a kirúgott GVH-vezető: Nagyon durván sérült a tisztességes verseny a NER évei alatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.53Ft
24 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 19:35 UTC
Latest change: 24 May 2026 19:26 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.85Ft
24 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 19:35 UTC
Latest change: 24 May 2026 19:26 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »