A Fidesz továbbra is ott tart, hogy nem vizsgálni kellene a 300 milliárdos lélegeztetőgép-beszerzést, hanem megköszönni

Nagyon sok ügy kerül elő a Fidesz 16 évéből, ezek közül az egyik legindokoltabb a covid alatt beszerzett 17 ezer lélegeztetőgép beszerzése 300 milliárd forintért.

Az új kormány a múlt héten jelentette be, hogy felülvizsgálják a 2020-as szerződéseket. Több ok miatt is: irreálisan sok lélegeztetőt vásárolt a kormány, amelyek döntő többségét soha nem üzemelték be, továbbértékesíteni sem tudták. Ezek közül 12 ezer bontatlanul raktárban áll, csak a tárolásuk 2,3 milliárdba került eddig.

Havasi Bertalan érezte úgy, hogy ideje megvédeni a lélegeztetőgép-beszerzést a Fidesz nevében. Idézem a párt kommunikációs igazgatójának közleményét:

„A nemzeti kormány a Covid-válság kitörésekor az ország legkiválóbb koponyáit vonta be a járványkezelésbe. A szakértők véleménye szerint a járvány legrosszabb forgatókönyve esetén legalább 8 ezer működő lélegeztetőgépre, plusz tartalékokra lehetett volna szükség életveszélyben lévő betegek ellátására.

Az Orbán-kormány úgy döntött, egyetlen magyar ember élete sem kerülhet veszélybe lélegeztetőgép hiánya miatt. Ezért a szükséges pénzügyi és jogi feltételeket megteremtette, hogy a megfelelő mennyiségű eszköz folyamatosan rendelkezésre álljon. Ez a döntés helyes volt, és a magyar emberek biztonságát szolgálta. A beszerzés támadása helyett inkább elismerés illeti a beszerzést intéző döntéshozókat és szakembereket.”

Havasi nem tett említés a közvetítőcégek óriási hasznáról és több egyéb dologról sem. Az igaz, hogy valóban volt arról szó a kormányzati nagybevásárlás idején, hogy a koronavírus-járvány miatt szükség lehet a meglévő 2000 mellé további tartalék lélegeztetőkre. 16 ezerrel viszont a legrosszabb forgatókönyv sem kalkulált, Havasi is csak 8 ezerről ír, a meglévőkkel együtt. A külügy viszont valamiért az egekbe emelte a szakértők rémálmaiban szereplő legrosszabb számot. Ráadásul közben az állami kórházellátó is vásárolt majdnem 2500 lélegeztetőt, fele áron, mint a külügy. (Arról, hogy kikkel és mennyiért szerződött a külügy 300 milliárd forintra, itt írtunk bővebben.)

Azért is volt felesleges ennyi eszközt venni, mert ha sokkal többen kerültek volna súlyos állapotban kórházba, akkor kiszivárgott szakértői becslések szerint 3000 intenzíves ágynál többet a magyar egészségügy egyszerűen képtelen lett volna üzemeltetni. (Szondi Vanda, a Tisza-kormány szóvivője most azt mondta, hogy az egészségügyi háttéranyagok alapján világos lehetett az Orbán-kormány számára, hogy szakszerű személyzet egyidejűleg 800-1500 embert tud lélegeztetőgépen ápolni. Irreális mennyiségnek tűnik tehát a beszerzett gépek száma.)

A külügy akkor hamar elkezdte kommunikálni, hogy a felesleget majd eladják, és máris vannak érdeklődök az eszközökre. A minisztérium utasította is a magyar külképviseleteket, hogy próbáljanak meg eladni nyolcezer lélegeztetőgépet a raktárban lévő készletekből. Ez nem sikerült, a kormány csak elajándékozni tudott ezekből az eszközökből.


Forrás

Érdekességek

‘Why are we talking about this?’: Democrats are furious that the Bidens won’t go away

Másmilyen vezetési stílust akar az egészségügyi miniszter a Szent Imre Kórházban, távozik a főigazgató

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.89Ft
09 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 09 Jun 2026 04:20 UTC
Latest change: 09 Jun 2026 04:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.42Ft
09 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 09 Jun 2026 04:20 UTC
Latest change: 09 Jun 2026 04:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »