Deák Dániel korábbi megafonos elemző a jövőben önálló tartalomgyártóként működne a digitális térben – ezt az ATV Médiapiac című műsorában, a vele készült interjúban nyilatkozta.
A műsorban Boros Tamás kérdezte Deákot, aki többek között az alábbiakról beszélt:
- „a jobboldali sajtó sok szempontból nem izgalmas”, mert mindenhol ugyanaz az üzenet jelenik meg, szerinte például ezért olvassák sokan a vadhajtások.hu-t a jobboldalon – mely oldal többek között Orbán Viktor volt miniszterelnök egyik „igeforrása” is.
- Viszont elemzőként úgy véli, Orbán részéről politikai stratégia a fenti mondat: így akarja a jobboldal szélét megtartani.
- A Megafon mint brand elfáradt, és a 2026-os kampányra már inkább hátránnyá vált.
- Szerinte a TV2-nél zajló személycserék logikája az, hogy egy piacról megélő kereskedelmi csatorna nem engedheti meg magának, hogy egy politikai oldal mellett ennyire nyíltan állást foglaljon.
- Ha nincsen közpénz a Megafonban, miért nem transzparensek a támogatói nevek – kérdezte a riporter, mire Deák úgy válaszolt: kifejezetten a politikai és üzleti megtorlástól való félelem miat titkolóztak, nem akarták ennek kitenni a támogatókat.
- A Patriótával szívesen együttműködne a jövőben is, egyébként pedig önálló tartalomgyártóként dolgozna a Megafontól való távozása után: a Facebookra és a YouTube-ra gyártana tartalmat, és a megtekintések után járó közvetlen bevételekből, valamint adományokból tervezi fenntartani magát.
Nemrég írtunk arról, hogy távozik a Megafontól Deák Dániel, dacára annak, hogy korábban 430 millió forintos támogatást is kapott tőlük az elemző Facebook-oldala.
The post Deák Dániel szerint unalmas a jobboldali sajtó first appeared on 24.hu.







