Tiszaújvárosi robbanás: minden sérült hazatérhetett a kórházból

Nagyjából három héttel a Mol tiszaújvárosi üzemében bekövetkezett robbanás után a cég kedden bejelentette: minden sérült munkavállalójuk hazatérhetett a kórházból. A sérültek „otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot”, amiben a cég a gyógyulás teljes időtartama alatt támogatja őket. Két embernél ez a folyamat is véget ért már, ők ismét munkába álltak.

A közlemény szerint a tiszaújvárosi Olefin–1 üzem szénhidrogén-mentesítését befejezték, így „fokozatosan megkezdődhetnek a biztonságos helyreállításhoz szükséges munkálatok”. A helyreállítás következő szakaszában folytatják a sérült elemek elbontását, állványozást végeznek, „továbbá a szakértői csapat elindította a helyreállításhoz szükséges eszközök beszerzését”.

A baleset körülményeinek kivizsgálása továbbra is folyamatban van, a vállalat teljes körű együttműködésben dolgozik az illetékes hatóságokkal. A felállított vizsgáló bizottság a kormány által delegált szakértők segítségével folytatja a munkát, zárul a Mol közleménye. A robbanásnak egy halálos áldozata volt, heten súlyosan megsérültek.


Forrás

Érdekességek

Robbanás volt a Debreceni Egyetem egyik intézetében, mindenkit hazaküldtek

Szoboszlai edzőjét lapátra tették

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.62Ft
09 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 09 Jun 2026 15:20 UTC
Latest change: 09 Jun 2026 15:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF307.5Ft
09 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 09 Jun 2026 15:20 UTC
Latest change: 09 Jun 2026 15:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »