A poszméhek a spontán problémamegoldásban is varázslatosan teljesítenek

Az ismeretlen, korábban nem használt eszközökkel, explicit kondicionálás, képzés vagy tanulás nélküli problémamegoldás az állati viselkedéssel foglalkozó szakirodalom szerint a kognitív rugalmasság meghatározó jellemzője. Az állati intelligenciát fémjelző képesség meglétét és mértékét finn kutatók földi poszméheknél (Bombus terrestris) kísérelték meg tetten érni – olvasható az ausztrál Connect Sci portál ismertetőjében.

Az Oului Egyetem viselkedésökológusai elsőként labordongók viselkedését vizsgálták, amelyek már megtapasztalták, hogy a fészekládáikban elhelyezett kék művirágok afféle mesterséges nektárforrások. A Science folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint a tesztsorozatban a kék virágokat a fészekládák mennyezetére applikálták fejjel lefelé úgy, hogy a korlátozott repülési és manőverezési képességű rovarok önerőből ne tudjanak hozzáférni a csemegéhez, majd egy a láda belmagasságánál alig valamivel kisebb átmérőjű hungarocell-labdát gurítottak be a kísérleti területre. Meglepetésükre az alanyok némi próbálkozás után a virág alá gurították a labdát, amelyre felmászva gond nélkül elérték a nektárforrást.

A kutatók szerint az állatnak mindenekelőtt azt kell felismernie, hogy egy tárgy áthelyezhető, majd eszközként használható egy egyébként elérhetetlen cél eléréséhez. Az eredményben az a kiemelkedő, hogy ezt a fajta spontán problémamegoldást most sikerült először rovaroknál is kimutatni. Kiváltképp figyelemre méltó, hogy a bizonyítottan páratlan ritmusérzékű, a növények virágzását manipuláló, vizuális beltartalmi elemzésre és tűpontos légi navigációra képes alanyok a teszthelyzetben találkoztak először gurítható tárggyal, míg a korábbi problémamegoldási kísérletek többnyire gerinces állatai széleskörű előzetes tapasztalatokat szereztek a tesztkörnyezettel és annak tárgyaival kapcsolatban. A kutatók a vizsgálatot úgy tervezték meg, hogy kizárják a véletlen siker, a játékos viselkedés, a próbálkozáson alapuló tanulás vagy a közvetlen vizuális irányítás lehetőségét. A kontrollcsoportba osztott dongók pedig még a kék virág jutalmazó funkcióját sem ismerhették. Ezek a rovarok nem véletlenül rosszabbul is teljesítettek, a labdát náluk szignifikánsan hatékonyabban és strukturáltabban használó fajtársaiknál. Egy másik tesztben a kék virágot elrejtették egy átlátszatlan térelválasztó panelekből álló útvesztőbe, amelyet a dongók egyszer bejárhattak, de labda nélkül. A poszméhek többségének elsőre sikerült a korábban nem ismert labdát a virág alá gurítva teljesíteni az önjutalmazásos feladatot

Az eredmények azon egyre növekvő bizonyítékokon alapulnak, hogy apró agyuk ellenére a méhek kifinomult kognitív képességekkel rendelkeznek. A kutatók nem azt állítják, hogy ezek a rovarok úgy gondolkodnának, mint az emberek, de az eredményeik azt mutatják, hogy rugalmas megoldásokat találnak az ismeretlen problémákra. Hogy mindez milyen idegrendszeri srófra jár, azt még egyáltalán nem sikerült még részleteiben sem megérteni.


Forrás

Érdekességek

Ismét medvét láttak Jósvafőnél, anyamedve és bocsa kóricált az Aggteleki Nemzeti Park területén

A szemünk előtt tűnik el az eurázsiai hiúz Magyarországról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.91Ft
09 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 09 Jun 2026 21:20 UTC
Latest change: 09 Jun 2026 21:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.27Ft
09 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 09 Jun 2026 21:20 UTC
Latest change: 09 Jun 2026 21:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »