Az Index szerint a Ferencváros vezetői felvették a kapcsolatot Magyar Péterrel, a kormányfő szerint ez hazugság

A Ferencváros vezetősége felvette a kapcsolatot Magyar Péter kormányfővel, hogy a klub jövőjét érintő kérdésekben egyeztessen a saját bevallása szerint is a zöld-fehérekért rajongó politikussal – írja az Index a laphoz eljutott információkra hivatkozva. A megkeresésre a Fradi különböző szakosztályai körül kialakult gazdasági nehézségek miatt kerülhetett sor.

Azt nem tudni, hogy személyes találkozó volt-e, azt azonban a lap tudni véli, hogy „a Tisza-kormány tagjai sem szívesen hagynák a férfi labdarúgásban európai nyolcaddöntőig jutó, férfi vízilabdában és női kézilabdában egyértelműen a kontinens topcsapatait adó egyesületet gazdasági válságba süppedni”.

Kubatov széke inog, hisz a klubelnök a Fidesz pártigazgatójaként rendszeresen támadta az új kormány vezetőjét és politikustársait. Valószínű, hogy az új politikai vezetés mást látna szívesen a Ferencváros elnökeként. Kérdés, hogy a zöld-fehéreket már 15 éve irányító politikus hajlandó lenne-e a pozíciójáról akár önként is lemondani, hogy segítse a tárgyalásokat – veti fel az Index.

A választás előtt írtuk, hogy a sportkluboknak az Olimpiára szánt összesen 11,45 milliárdból 7,2 milliárdot a Fradinak utaltak át.

Frissítés

A kormányfő a 444 cikkének Facebook-posztja alatti kommentben azt írta:

„Az Index hazudik, mint mindig. Nem kaptam semmilyen megkeresést.”


Forrás

Érdekességek

Colorado Democratic Party censures Jared Polis over Tina Peters clemency

Apa rákos, mi lesz most?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.11Ft
24 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 21:35 UTC
Latest change: 24 May 2026 21:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.69Ft
24 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 21:35 UTC
Latest change: 24 May 2026 21:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »