„Tegyük fel, hogy nincs pénz.” Így kezdte 2018-ban Seregi Tamás esztéta azt a cikkét, amelyben a művészeknek járó feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) mellett érvelt és a művészeti termelés gazdasági környezetét taglalta. Az Olcsó művészetet – de miből? című vitacikk még a covidjárvány előtt íródott, de mintha előrevetítette volna, merre mozdul majd a világ néhány országa az elkövetkező években.

A világjárvány miatt elrendelt karantén rávilágított arra, hogy a legsérülékenyebbek azon területek dolgozói, ahol nincsenek jól működő intézményi struktúrák, általános az önfoglalkoztatás, a bevételek rendkívül kiszámíthatatlanok, mert például alapvetően a közönségtől függnek. A művészet és a kreatív ipar számos más területe is ide sorolható. Seregi annak idején a képzőművészetet körülvevő ökoszisztémáról beszélt, és ebben a kontextusban érvelt az alapjövedelem mellett, amelynek modellje aztán kiterjeszthető volna másokra is. Ez az a terület, ahol hatalmas a pályaelhagyók aránya – a cikk szerint akkor 50 százalék fölötti volt ez az arány, de vannak, akik 90-ről beszélnek – , mert kevés a belépési pont, kiszámíthatatlanok a jövedelmek, hiányzik a stabilitás, és sem a termelés módjai, sem a körülményei nem hasonlíthatók a „munka világában” szokásos módokhoz és feltételrendszerekhez. Egy vagy több melléktevékenységet is végezni kell ahhoz, hogy művészként meg lehessen élni, csakhogy akkor épp az alkotásra nem marad idő, energia. A művészet világában nemigen rajzolható fel plauzibilis életpálya, és a kevés számú sikeres szereplőre (a sztárművészekre vagy a galériás világ blue chip alkotóira) rengeteg ismeretlen, szinte láthatatlan művész jut. Ahogyan Gregory Sholette művészeti író fogalmaz a kozmológiából vett hasonlattal, ők a művészeti világ „dark matter”-je, sötét anyaga, energiájuk a „dark energy”.

A múlt héten a Qubiten beszámoltunk arról, hogy Írország egy néhány éves kísérleti projekt és az azt értékelő társadalmi párbeszéd után bevezeti alapjövedelem-programját a művészet, a kultúra és a kreatív ipar területén, Basic Income for the Arts (BIA) néven. A program heti 325 eurónyi biztos bevételt jelent a benne résztvevőknek – akik a BIA kísérleti fázisát értékelő tanulmány szerint nem hagyták abba a munkát, sőt, produktívabbak lettek, életkörülményeik stabilabbakká váltak, társadalmi jóllétük (wellbeing) pedig növekedett. Társadalmi szinten – állapítja meg a tanulmány – 1 eurónyi befektetés a BIA programba 1,39-et hozott.

„Az ír projekt azért példaszerű a számomra, mert láthatóvá tudta tenni, mi a valódi helyzet a kultúrában, mert választ tud adni az alapjövedelemmel kapcsolatos fenntartásokra, és végre igazi eredményeket mutat fel a sok-sok gondolatkísérlet után”

– mondta kérdésünkre Seregi Tamás, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet habilitált docense, a bevezetőben említett cikk szerzője. Szerinte jól látszik, hogy még egy olyan valóban gazdag országban, mint Írország, sem lehet megélni minőségi kultúrából. Mindig vannak ugyan, akik rengeteg pénzt keresnek, ám rendre elfelejtjük, hogy ők egyszerűen nem léteznének a kulturális élet, a közeg, vagyis a „többiek” nélkül, akik viszont kiszolgáltatottságban, bizonytalanságban élnek.

Seregi kitért az alapjövedelem-programmal szemben felhozható ellenvetésekre is: „A legfontosabb fenntartás természetesen az, hogy az alapjövedelemtől az emberek ellustulnának, magyarán nem dolgoznának. Az ír projekt résztvevőinél éppen az ellenkezője történt, végre belekezdhettek, ezért bele is kezdtek a munkába. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek: a projekt nyereséges volt.” Seregi szerint ez végre olyan konkrétum, amit talán a csak GDP-ben gondolkodni képes politikusaink is megértenek. „Azt az információt pedig akár meg is tarthatjuk magunknak, hogy az igazi eredmény rengeteg boldog ember lett, az alkotók és a közönség oldalán egyaránt.”

Marikovszky Andrea képzőművész, tanár, publicista számos cikket írt az alapjövedelemről, folyamatosan foglalkozik a részvételi demokrácia kérdéseivel, és 2020-ban dolgozott a Budavári Önkormányzat válságkezelő alapjövedelem-programjában. Ennek során a 100 ezer forintnál kevesebb rendszeres jövedelemmel rendelkező kerületi lakosok – sok esetben művészek – kaptak támogatást. Marikovszky részt vett a BIA pilot program tágabb körű visszajelzési folyamatában, az értékelésben is. Mint mondja, az íreknél legalább ötven éve megjelent az alapjövedelem gondolata, így a projektnek már volt civil politikai beágyazottsága. „Aktivisták tudatosan dolgoztak azon – minden elismerésem nekik – , hogy legyen folytatása. Az online találkozókon, amelyekhez időnként csatlakoztam, az derült ki, hogy a művészek erősen érzékelik a létbiztonságot biztosító alapjövedelem felszabadító és jótékony hatását, ugyanakkor kiváltságosnak és szerencsésnek érzik magukat, és alapvetőnek tartják, hogy dolgozzanak azért is, hogy minél többen részesülhessenek alapjövedelemben .”

A képzőművész szerint az FNA elsősorban politikai etika és csak másodsorban gazdaságpolitika kérdése. Az írek egyszerűen kimondták, hogy „szükséges és értékes munkát végeznek azok a kulturális dolgozók, akik alkotói tevékenységgel járulnak hozzá a társadalomban létrehozott értékteremtéshez”. Úgy véli, a projekt azt az üzenetet is közvetíti, hogy „nem a gazdasági haszon a legfontosabb mérőeszköz többé, hanem az ember szellemi, lelki felemelkedésének formái. Ezzel példát mutat minden olyan társadalom számára, amely szeretne túljutni az erőszakra és a gazdasági szereplők diktátumaira épülő rendszeren.”

A mentális jóllétet forintosítani?

Forrás