
A Veszprém megyei rendőrség tiltott adatszerzés miatt kezdett nyomozni, miután tavaly márciusban rejtett kamerát találtak Balatonalmádi jegyzőjének irodájában. Bercsényi László polgármester számolt be arról, hogy a riasztórendszer kiépítése közben találták meg a kamerát, ami egy utp-kábelre volt bekötve. Az ügyben feljelentést tett. Majd a rendőrség egy korábban önkormányzati vezetői tisztséget betöltő férfit hallgatott ki az ügyben.
A Veszprémi Járásbíróság büntetővégzésével tiltott adatszerzés bűntette miatt kedden 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a város korábbi vezetőjét, aki polgármesteri ideje alatt bekameráztatta és megfigyelte a hivatalban lévő jegyző irodájában történteket. A bírósági közleményből kiderül, hogy a volt polgármester a rejtett kamera által rögzített kép- és hangfelvételekhez távoli hozzáféréssel rendelkezett a telefonján keresztül. A rögzített felvételeket 2021. május 25. és 2022. március 16. közötti időszakban visszajátszotta, megtekintette, igaz, esetenként több hónap kihagyással, de számos alkalommal. Ezután a felvételeket már nem játszotta vissza, de az eszköz a 2025. március 28-i történt megtalálásáig rögzítette az irodában történteket.
Ebben az időszakban Balatonalmádit a Jobbik korábbi palralemti képviselője, Kepli Lajos irányította, aki 2022-ben mondott le a polgármesterségről, mert úgy érezte, hogy lejáratókampány indult ellene.

A bíróság megállapította, hogy a volt polgármester hivatali ideje alatt megbízást adott kép- és hangrögzítésre is alkalmas rejtett kamera beszerzésére és telepítésére abból a célból, hogy a jegyzői irodában történteket titokban megfigyelhesse és rögzíthesse. Ezután egy kamerát és egy ismeretlen típusú mikrofont szereltek fel úgy, hogy a kameramodult, illetve a mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtették.
A rejtett kamera a kábelcsatorna két burkolati elemének találkozásánál található résen keresztül látott rá a jegyzői iroda bejárati ajtajára, részben a tárgyalóasztalra, valamint a bejárati ajtó mellett álló szekrénysorban elhelyezett páncélszekrényre. A kamerához tartozó videórögzítő eszközt és a rögzített felvételek tárolására szolgáló merevlemezt a hivatal azonos emeletén található tárgyalóteremben, a radiátor díszburkolata alá rejtve helyezték el. A szerelést végző szakembernek nem volt tudomása arról, hogy a rejtett kamera telepítésére a jegyző tudta és beleegyezése nélkül került sor.







