Felfüggesztették Eszenyi Enikő tervezett rendezését a debreceni színházban

A biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozva felfüggesztette a tervezett műsorból a Primadonnák című produkciót, Eszenyi Enikő jövő évadra meghirdetett rendezését a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, mert úgy látja: a tervezett együttműködés több kollégájukban bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat – írja az MTI.

Vadász Dániel szombaton a színház honlapján azt írta: „az elmúlt napokban a színházi szakma képviselőitől a közösségi médiában megjelent nyilatkozatok, valamint több társulati tagunkkal történt egyeztetés után a mai napon a jövő évadra meghirdetett Primadonnák produkciót felfüggesztem a műsorból, annak további sorsáról június 30-ig végleges döntést fogok hozni”.

Kiemelte: első a biztonságos munkakörnyezet, a produkció csak akkor valósulhat meg, ha ez aggályoktól mentesen biztosítható.

„A Csokonai Nemzeti Színház vezetősége elkötelezett a biztonságos, egymás méltóságát maradéktalanul tiszteletben tartó, a bántalmazástól, elfogadhatatlan viselkedéstől mentes, támogató munkakörnyezet biztosítása mellett. Intézményünk etikai kódexe és alapelvei minden munkatársunkra és alkotónkra egyformán és kötelező jelleggel érvényesek, melyeknek alapja az emberi méltóság mindenkori tiszteletben tartása” – fogalmazott az igazgató. Azzal kapcsolatban, milyen indokok vezettek ahhoz, hogy felkérte Eszenyi Enikőt rendezni, most mégis felfüggeszti a produkciót, Vadász Dániel utalt arra: a korábbi években az ő vezetői munkájával kapcsolatban a „nyilvánosságban és a szakmán belül is súlyos aggályok merültek fel, a munkahelyi bántalmazások kapcsán vizsgálat folyt”.

„Nyilvánvaló kiváló szakmai érdemei mellett azért kértem fel rendezőként, mert a szakmában az a gyakorlat alakult ki, hogy Eszenyi Enikő játszhat és rendezhet, hiszen az utóbbi években rendezett Szolnokon, Kecskeméten, Kolozsváron, a Prágai Nemzeti Színházban, a Szlovák Nemzeti Színházban és további színházakban is. A helyzetet úgy értelmeztem, hogy a szakmai közösség, valamint a szélesebb közvélemény elfogadta a rendező művészi közreműködéseit. Ez a feltételezésem hibás volt, hiszen ma ebben érezhetően nincs nyugalom a színházi világban és a közéletben” – tette hozzá.

Kiemelte: egyetért azzal, hogy „a teljes nyugalmat csak a tiszta, őszinte kommunikáció, a szembenézés, a bántalmazó viselkedéstől történő teljes elhatárolódás és a bocsánatkérés hozhatja meg”. Az igazgató azt írta, az elmúlt napokban több kollégájukkal történt egyeztetés során mára világossá vált számára, hogy a tervezett együttműködés többekben bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat. Ezért úgy döntött, hogy a végső döntés előtt szakember bevonásával kikéri a társulat véleményét, és azonnal szakmai és etikai állásfoglalást kér több meghatározó szervezettől: a Magyar Színházi Társaságtól, a Magyar Teátrumi Társaságtól és a Biztonságos Terek Alapítványtól. „Amennyiben a kérdésben június 30-ig nem születik megnyugtató megoldás, a Primadonnák című produkciót kiveszem a 2026/27-es évad műsortervéből” – közölte Vadász Dániel.

Eszenyi Enikő 2009-től vezette a Vígszínházat, amelynek 2020-ban igazgatói posztjáról végül 2020-ban távozott, miután több volt munkatársa is nyílt levélben írta meg, hogy felmondásukhoz az igazgató „verbális erőszaka” és „agresszív vezetői kommunikációja” is hozzájárult . Lemondása után a színház vezetését Rudolf Péter vette át, akit Karácsony Gergely nevezett ki az intézmény élére. A Vígszínház az esetet kivizsgálta, majd Etikai Kódexet fogadott el, hogy a jövőben hasonló esetek ne fordulhassanak elő. Eszenyi Enikő egyszer sem kért bocsánatot azért, amit tett.

Eszenyi később színésznőként tért vissza Budapestre, miután főszerepet kapott a Játékszín egyik darabjában, a „Csodálatos vagy, Júlia!”-ban, de ekkor is érte kritika a viselkedése miatt.

A napokban Lengyel Tamás színész élesen bírálta az Eszenyi-ügy fővárosi kezelését, mondván, a vizsgálat lebonyolítása és annak utóélete során a főváros ugyanazokat a módszereket alkalmazta, amelyeket korábban a kormányzati rendszerrel szemben fogalmaztak meg kritikaként.

Eszenyi Enikő a tervek szerint a jövő évadban a József Attila Színházban rendez majd, ezt Nemcsák Károly igazgató jelentette be.


Forrás

Érdekességek

Georgia Republicans worry their path to defeating Ossoff is becoming more difficult

Lannert Judit a gyermekközpontú iskola egyik legjelentősebb hazai képviselőjét kérte fel közoktatási államtitkárnak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.88Ft
24 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 01:25 UTC
Latest change: 24 May 2026 01:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.15Ft
24 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 01:25 UTC
Latest change: 24 May 2026 01:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »