-- Olvasási idő kb.: 2 perc és 49 másodperc
A hőségben megállni látszik az idő, a levegő bénulásra ítélten mozdulatlan. A tágra nyitott zöld zsalugáteres ablakok, a kitárt utcai ajtók az évszázados, homokkőből épült házak homlokzatán hiába várják, hogy egy fuvallat frissítse a bent sziesztázó csendet.
A helyi kávézó — ahogyan ott mondják, a Bár– felett a sokat látott erkélyen árválkodó kanári sem töpreng azon, hogy kirepüljön a nyitott kalitkából. A Bár előtt tipikus körasztal, körülötte a kis közösség öregeiből páran heves kártya csatát vívnak. A helyben népszerű scopa parti bár tipikus vidámság csalogató, mégis a chiazza, azaz a főtér mégis az olaszos virtussal felvértezett hanglejtéssel hangzó Andreotti, Cracsi, vagy Mussolini nevektől, és nem a kártyajátéktól elválaszthatatlan “scopa!” felkiáltásoktól hangos. A palazzo előtt hatalmas pálmafák őrködnek a Bár nyugalmán, és mintha a melegben csüggedő leveleiket úgy eresztenék az árnyékuk alatt bölcselkedő társaság fölé, hogy ők is hallják a tipikus déli világ egyszerű emberének a véleményét.
Közelebb érve, mivel nem lehetett nem hallani a valószínűleg amúgy sem zártkörűnek tervezett elmélkedést, feltűnt, hogy az asztal körül a hajdani Mussolini elkötelezett hívei, Andreotti bálványozói, vagy éppen a szélsőséges Vörös Brigádokat éltetők érvei csapnak össze.
Békés, baráti összejövetel volt. Így volt ez minden nap, mindig ugyanott. A csizma sarkában ez hétköznapi képnek számított. A társaság tagjai Antonionak, Gianninak, Cosimonak, és még ki emlékszik rá miként hívták egymást. Látszott, hogy együtt és közösen élték meg és élik meg a hétköznapjaikat már hosszú évek óta, talán barátok. Ez az emlék újabban sokszor felvillan előttem.
Ezek az emberek ott ültek és a legtermészetesebb módon próbálta meggyőzni a fasiszta a kommunistát, a szociáldemokrata a kereszténydemokratát arról, hogy ő tudja a legjobban hogyan működik a világ. Persze ők nem ideológiákból, hatalomféltésből, hanem a tapasztalataikból, az újságból és Bárból merítették érveiket. Vitáztak, nem veszekedtek.
Felvillan ez a kép, amikor a mai magyar politikai közbeszéd a már mindenki által ismert “gyere ki a hóra” típusú kocsmai szintre süllyedt, amikor Bayer Zsolt a taknyukon és vérükön rángatná azokat, akik vele, azaz pártjával ellentétesen gondolkodnak.
Szép lenne, ha a politikai pár- és közbeszéd érvelésekben nyilvánulna meg és nem pedig datált barátságokat tépne ketté.
Miért jártunk előbb Itáliában? Mert a politikai viharoktól és kormányválságoktól kicsit sem mentes Olaszország ismét tudott mutatni valamit. Valami olyat, ami itthon egyelőre szinte elképzelhetetlen:
Napjainkban az olasz radikális jobboldali párt a Fratelli d’Italia (Olasz Testvériség) rendezésében tartják az Aterju ifjúsági fesztivált. Amolyan Italo-Fidelitász buli.
Manapság nehéz lenne elképzelni, hogy egy politikai keltetőben, vagy más hasonló fórumon egyszerre kapna színpadot a FIDESZ és a DK vagy a Tisza vezér- vagy arcembere. Ehhez képest az olasz sajtó arról számol be, hogy az Aterju-n bizony még Fausto Bertinotti, kőkemény kommunista (volt) top politikus is meghívott előadó lesz. A hírt pedig nem csak az teszi rendkívülivé, hogy Bertinotti hosszú évek utáni valamilyen szintű visszatérését is jelzi, hanem az, hogy az egyik erről beszámoló sajtóban Bertinotti (Rifondazione Communista) és Giorgia Meloni, ma szélsőjobboldali miniszterelnök (Fratelli d’Italia) 2006-os Atrju rendezvényen készült közös fényképével számolt be erről. Talány fémjelezve, hogy a mostani sem egy rendhagyó eset.
Borítókép forrása: LaRepublica
Fausto Bertinotti a rendezvényen, régi balos ideológiai berögződéssel így vélekedett:
“Ugyan a baloldalnak ellent kell mondania a jobboldalnak, a jobboldalnak ellent kell mondani a baloldalnak, de mindegyik oldal képviselőinek párbeszédet kell folytatnia a másik féllel anélkül, hogy kirekesztené a mindenkori ellenzékét. “
Talán ez a mindenképpen opponálni kell gondolat nem mindenben helyes, de a mindenkori ellenzék kirekesztésének hibájára bizonyosággal helyesen hívta fel a figyelmet.
Tehát én még bizakodó maradok a magyar politikai és közbeszéd kijózanodása reményében. Addigis vígasztal, hogy a dél-balatoni, somogyi otthonom udvarán idén nyáron már hatalmasra nőtt egy banánpálma.
