
A kelenföldi buszgarázsban tartott rendkívüli ülést a Fővárosi Közgyűlés, az ülést Karácsony Gergely főpolgármester hívta össze. Az ülésnek egyetlen napirendi pontja volt: a főpolgármester előterjesztése, amelynek a célja „az önkormányzat működőképességének megőrzése” volt.

Az ügy közvetlen előzménye, hogy a múlt héten Gulyás Gergely megüzente a fővárosnak, hogy a kormány hajlandó akár csődsegélyt, akár fizetési mentőcsomagot biztosítani Budapestnek, de ehhez az kell, hogy előbb a Fővárosi Közgyűlés állapítsa meg a főváros fizetésképtelenségét.
Karácsony javaslatában ehhez képest csak az Állami Számvevőszék szeptemberi véleményét erősítenék meg (amit egyszer már meg is tett a közgyűlés), miszerint a főváros nem tudja egyszerre teljesíteni az állami elvonásokat és biztosítani a közszolgáltatásokat, ezért kormányzati beavatkozásra lesz szükség.
Emellett jelzik, hogy a főváros sürgetése ellenére a kormány nem tárgyalt a kialakult helyzetről a főpolgármesterrel, és üdvözlik a kormányhatározatban foglaltakat, miszerint készek segítséget nyújtani a munkavállalók bérének kifizetésében, amihez jelezték, hogy a főváros
- a fővárosi közszolgáltatások és a fővárosi tömegközlekedés zavartalan működését biztosítottnak látja akkor, ha a Kormány a jogsértő központi elvonásokat visszaadja a Fővárosi Önkormányzatnak,
- nyitott minden olyan jogtechnikai megoldásra, ami az önkormányzati autonómia biztosítása mellett a fővárosi közszolgáltatások és a fővárosi tömegközlekedés zavartalan működését tartósan biztosítja, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy Budapest Főváros Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés j) pontja szerinti hatáskörében eljárva kezdeményezze, hogy a Kormány az ehhez szükséges intézkedéseket tegye meg.
Az előterjesztéshez nyújtott be módosítót a Fidesz és a DK is, előbbi azt mondatta volna ki – Gulyás Gergely üzenetéhez igazodva –, hogy fizetésképtelen a főváros, utóbbi viszont azt, hogy addig fel kell függeszteni minden, a budapesti olimpia előkészítésével kapcsolatos hivatalos és informális egyeztetést, tájékozódást, munkacsoporti részvételt, valamint a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB) folytatott „közös gondolkodást” a jelenlegi formában, amíg a kormány be nem fizeti a fővárosnak azokat a pénzeket, amikkel elmaradásban van.

Szentkirályi Alexandra a fizetésképtelenséget kimondó módosító javaslatukkal kapcsolatban az ülés előtt azt írta:
„Számítunk minden frakció támogatására – még a főpolgármesterére is.”
(Az egész, hosszú ideje zajló hercehurcáról itt írtunk bővebben.)
A 10 fős Tisza-frakció egyetlen tagja sem jött el, és hiányzott Kovács Gergely (MKKP, ő közmeghallgatást tart éppen, úgy tudjuk), a közgyűlés így határozatképes volt.
Karácsony Gergely arra kérte kezdésként a közgyűlés tagjait, hogy az eredeti javaslatot támogassák.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője felszólalásában hosszasan sorolta, hogy Tarlós István idején mennyiből gazdálkodhatott a főváros, és ezt állította párhuzamba a 2019 óta eltelt idő gazdálkodásával. Szentkirályi nem hagyta ki a lehetőséget, hogy emlékeztesse az összegyűlteket arra, hogy a Tisza a mai ülésén sem jelent meg, így ismét nem vállalja a felelősséget a fővárosi döntésekért. A Fidesz frakcióvezetője is azt kérte, hogy az ő módosítójukat is támogassák a képviselők. (Kicsit később Keszthelyi Dorottya a DK-frakcióból „mókusvakítás”-nak nevezte Szentkirályi felszólalását, ami süvegelendő nyelvi innováció).
Barabás Richárd, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint a kormány feladata az, hogy visszaadja azokat a pénzeket, amiket elvett. „Fel kell emelünk a hangulat, hogy elmondjuk, nem helyes az, amit a kormány csinál” – fogalmazott. Ő is fájdalmasan nevezte, hogy a Tisza „ilyen krízishelyzetben” sem vállalja a felelősséget a döntésekért.
Déri Tibor (DK) szerint ma azt látjuk, ki áll ki Budapestért és ki fordít neki hátat. „Budapest nem csődben van, hanem csődbe taszították” – fogalmazott. Aki erre rábólint, az a kormány árulasára üti rá a pecsétet, aki viszont távolmarad, az elárulja a várost és a Budapest-család 27 ezer dolgozóját – utalt ő is a Tiszára.
Meglepetés: ő is azt kérte, hogy a képviselők támogassák a DK módosító javaslatát.
Vitézy Dávid – aki a 40. születésnapján Karácsonytól kapott egy WD40-et – arról beszélt, hogy továbbra sem érti, mi szükség volt erre a közgyűlésre, és emlékeztetett arra is, hogy Baranyi Krisztinával közösen már idén nyáron letettek egy javaslatot, hogy milyen vészforgatókönyvvel készüljenek az ilyen helyzetekre (reggeli cikkünkben erről írtunk bővebben is), és bár ezt a javaslatot a közgyűlés elfogadta, azóta sem valósítottak meg belőle semmit. Meg is kérdezte Karácsonytól, hogy miért nem? Ahogy azt is tudni szerette volna, hogy miért kell a javaslat szövegében üdvözölni a kormány döntéseit, és akkor miért kell kimenni az ülés után az utcára tüntetni?
Vitézy szerint ez mutatja a legjobban, „hogy egy olyan színházban vagyunk, amire semmi szükség nincsen”.

Karácsony reagált a feltett kérdésekre:
- Szerinte „azért vagyunk itt, mert hosszú ideje várunk, hogy a kormány reagáljon valamit”. De úgy látja, hogy van kormányzati szándék Budapest működtetésére, bár egyelőre nem tudni, hogy mi ez a szándék.
- Reméli, hogy olyan drasztikus lépéseket nem kell tenniük, amilyeneket a nyári Vitézy-Baranyi javaslat felvételt.
- Csalódott, amiért foghíjas a közgyűlés.
Elfogadta a DK javaslatát a szócseréről, az olimpiásat nem, arról külön kell szavazni.
A Fidesz-frakció módosítójáról azt mondta: mivel jelenleg nincs fizetésképtelen helyzetben Budapest, ezért nem tudja támogatni.
Vitézy Dávid a vita egy pontján felvetette, hogy készüljön egy módosító, amiben kimondják, hogy nem támogatják a fővárosi cégek semmilyen államosítását (ez ugye akkor lenne reális veszély, ha a főváros kimondaná a fizetésképtelenségét, erre utaló passzus az eredeti Karacsony-javaslatban is volt, de ennek a deklarálását kérte Vitézy, Karácsony pedig belement).
Ezután jött a szavazás.
- A DK olimpiai javaslata: nem ment át (3 igen, 17 nem, 2 tartózkodott).
- A Fidesz módosítója: nem ment át (10 igen, 12 nem).
- Az eredeti javaslat: átment (12 igen, 10 nem).
A Tisza fővárosi frakciója már délelőtt jelezte, hogy el se mennek a rendkívüli ülésre, mert azt gondolják, hogy az „nem a felelős válságkezelésről szól, hanem arról, hogy ki az, aki szereplője kíván lenni a kormányzat politikai színdarabjának”. Erről szóló posztjukban az is írták:
„A Tisza nem vesz részt a zsarolási cirkuszban, éppen ezért a rendkívüli közgyűlésen sem veszünk részt, hiszen az nem a megoldásról fog szólni. Ezt határozottan és egyértelműen jeleztük már a rendkívüli közgyűlés meghirdetése előtt a főpolgármesternek. Felszólítjuk a főpolgármestert, hogy vonja vissza az előterjesztését és ne engedjen teret ennek a színjátéknak, még kevésbé annak, hogy az állampárti frakció csődbe vigye Budapestet!”
Vitézy Dávid pedig a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjeként úgy fogalmazott:
„A mai Fővárosi Közgyűlésen mi részt fogunk venni, de ócska és káros politikai színháznak tartjuk a benyújtott javaslatokat mindkét oldalról.”
Karácsony az ülés utánra Büszkeségmenetet hirdetett meg a Clark Ádám tértől, természetesen onnan is jelentkezünk majd.
Funfact: a kelenföldi autóbuszgarázs igazi kuriózum és egyben kifejezetten impozáns látvány. Szerelőcsarnokát 1949. január elsején adták át, építésekor ez volt a világ legnagyobb feszített héjszerkezetű csarnoka, fedése 82 méteres fesztávolságú, vasbeton ívekre támaszkodó héjmezőkből áll. Az épület építészeti terve Padányi Gulyás Jenő, statikai terve pedig Dr. Menyhárd István nevéhez fűződik. 1977-ben ipari műemlékké nyilvánították (itt lehet megtekinteni archív felvételeken).










