Vasárnap reggel nyolc körül szinte teljesen üres az M6-os, az útszéli fákon három ölyvet számoltam össze, amíg úgy nem döntöttem, hogy ideje átnyergelni egy másik állatra (jól tettem, az út menti tanyákon később lovakat is láttam). Kun Zsuzsi kollégámmal Pécsre tartottunk a Kovács Balázsok konferenciájára, ahol kizárólag Kovács Balázsok adtak elő változatos témákban a szonifikációtól a talajvizek állapotán át egészen a Fülöp-szigeteki konfliktuskezelésig, de a vasúti pályafelmérés rejtelmeiről is volt szó. Rejtély, hogy miért volt szinte üres az autópálya: a konferencia weboldala szerint közel négyezren osztoznak ezen a néven, ez alapján azt vártam, hogy velük lesz tele a sztráda, de csak ölyvek voltak, lovak, meg egy elgázolt róka, igaz, csak a kétnapos konferencia második napjára jutottunk el, lehet, hogy a budapesti Kovács Balázsok nagy része már előző nap megrohamozta a várost.

Hello, my name is

Ami igaz is lehetett, november 8-án szombaton ugyanis összesen 13 Kovács Balázs tartott előadást (vagy zenei műsort) a pécsi Magtár Rendezvényházban, a székesegyház mellett, vasárnapra pedig még így is maradt négy, összesen pedig 14, ha hozzávesszük azokat is, akik a konferencia második napján is részt vettek nézőként, kerekasztalosként, félkerekasztalosként vagy csak szimplán Kovács Balázsként. A résztvevőket azért nehéz összeszámolni, mert itt egy (két) napra mindenki Kovács Balázs lehetett: a regisztrált vendégek névtáblát is kaptak, és ha elfogadjuk az ideiglenes névváltást, összesen nagyjából ötvenen lehettünk mi, akkorra már úgyistudodkik.

Na de előbb oda is kellett érni. A kezdés csúszott, egy előadás elmaradt, így még bőven időben futottunk be a helyszínre, ami első blikkre egyáltalán nem illett a bohém ötlethez, az előtérben cukrászda-kávézó, kegytárgybolt, az egykori magtár a székesegyház árnyékában áll, de az ajtó előtt már egy élénkzöld tábla hirdeti, hogy jó helyen járunk, a kint dohányzó Kovács Balázs ezt meg is erősítette, menjünk fel a lépcsőn, aztán balra, ott lesz a konferencia. Mint azt Kovács Balázs (egy másik, a főszervező) később kérdésünkre elmondta, a helyszín csak úgy adódott: miután felmerült benne az ötlet, hogy kéne csinálni egy ilyen konferenciát, először máshova tervezte, de a visszajelzések alapján ez már kicsinek bizonyult, befogadókészség alapján pedig a következő lépés Pécsen a Magtár volt. Nem is volt rossz ötlet nagyobb helyszínt keresni: az első nap teltházas volt, a második már szellősebb, de még így is bőven akadtak érdeklődők.

Kösz, MTMT, kösz, tudomány!

De mégis mi a francnak összecsődíteni egy csomó Kovács Balázst, hogy arról beszéljenek, amiről akarnak, és hogy lehet válogatni a Kovács Balázsok tengerében? Az ötlet stílszerűen egy plágiumbotrányból indult, ahol valaki (nem Kovács Balázs) helytelenül hivatkozott, emiatt a Pécsi Tudományegyetem filozófus-esztéta-elektronikus zenész Kovács Balázsának beugrott, hogy ideje lenne megnéznie a saját publikációs jegyzékét is, ha már. Ekkor tűnt fel neki, hogy mennyien vannak, és milyen kevéssé nyomasztaná a publikációs kényszer, ha az összes, ezen a néven jegyzett publikációt a magáénak tudhatná, de ahelyett, hogy plagizált volna, inkább nekilátott megkeresni a többieket.

Elmondása szerint nagyjából száz embert keresett meg a Facebookon, LinkedInen vagy e-mailben, aztán amikor az ötletnek híre ment, egyre többen bukkantak fel csak úgy maguktól – volt olyan, akinek eredetileg azért nem írt, mert úgy gondolta, hogy van fontosabb dolga is, messze dolgozik, úgyse jönne, aztán mégis jött. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy hiába volt eklektikus a konferencia programja, nem is akartak rendet vágni benne: az előadások sorrendjét véletlenszerűen generálták, a kérdéseket egy QR-kódos appon keresztül lehetett feltenni még az előadások közben, az egész szervezés pedig olyan flottul ment, hogy azt egy ennél lényegesen több pénzből, de kevesebb lelkesedéssel megoldott rendezvény is megirigyelhette volna. A főszervező ennek ellenére nem feltétlenül akar beleszólni a konferencia jövőjébe: neki egy alkalom, köszöni, elég volt, amikor pedig arról kérdezték, hogy miért vállalta ezt a rendezvényt, ha a jövőben nem akar foglalkozni vele, elkerekedett szemmel válaszolt rá: „hát egyszer meg kellett csinálni!”.

Meg is kellett. A konferenciát az ISNA (Nemzetközi Azonosnevűek Egyesülete) képviseletében Hirokazu Tanaka és Hirokazu Tanaka nyitotta meg, utána jöhettek a Kovács Balázsok.

A puttyogástól a felszín alatti vizekig

Az interdiszciplinaritás itt nem meglepő, de annak ellenére, vagy éppen azért, mert többé-kevésbé egy gegre volt felhúzva az egész esemény, a hangulat meglepően oldott volt, az előadók pedig mindent megtettek azért, hogy a szűkre szabott húsz percben, ami jutott nekik, a lehető legtöbbet közöljék arról, amivel foglalkoznak (a bemutatkozás nem vett túl sok időt igénybe). A szervező Kovács Balázs, aki a vasárnapi nyitóelőadást vállalta (egyedüliként a randomizált sorrendből, mert szerinte ez a leghálátlanabb szerep) tulajdonképpen már az előadás megkezdése előtt megkezdte az előadását, a felvezetés ugyanis különböző puttyogó gömbök kivetítéséből állt – mint kiderült, ez nem más, mint a szonifikáció, amivel foglalkozik, ezek az alakzatok ugyanis pont úgy puttyogtak, ahogy puttyogniuk kellett.

Ezt további puttyogások, pittyegések és huttyogások kísérték, amikor bemutatta, hogy hogyan lehet képet vagy szöveget hangra fordítani, ez utóbbit stílszerűen a konferencia regisztrált résztvevőin mutatta be, majd szintén stílszerűen mindenkit kovácsbalázsosított.

Az ezt követő előadáson szerepelt az esemény egyetlen női előadója, Kovács-Balázs Dorottya, aki váratlan, de a kontextusban talán kevésbé meglepően hirtelen váltással a vasúti pályadiagnosztikáról tartott előadást, bár ha hozzávesszük, hogy az előző nap kvantumfizikáról, turizmusról és halgenetikáról is szó volt, ez már tulajdonképpen akár határtudománynak is számíthat, kicsire nem adunk.

Ha valaki azt mondta volna nekem korábban, hogy egy nap alatt hallhatok puttyogásokká alakított Kovács Balázsokat és még meg is tudhatok valamit az FMK 007-es mérőkocsiról egy pécsi magtárban, kiröhögöm, erre tessék, és ez még csak a jéghegy csúcsa, mert a félkerekasztal után még hátra volt két előadás: Kovács Balázsé és Kovács Balázsé. Az előbbi az előzetes tervektől eltérően Magyarország hidrogeológiájáról beszélt, az utóbbi pedig a Fülöp-szigeteki konfliktuskezelés kihívásairól, méghozzá egyenesen a Fülöp-szigetekről. Mint kiderült, Magyarország nem is annyira víznagyhatalom, ami probléma, és a békekötések dinamikája sem olyan egyszerű, mint hogy a felek aláírnak valamit, és minden rendben lesz, ami szintén probléma: az esetek nagyjából 50 százalékában a konfliktus a békekötést követő öt évben kiújul, ezen pedig valószínűleg leginkább az segíthetne, ha jobb békeszerződések születnének.

Összekovácsolódtak

Az esemény a maga módján egyedülálló volt: hiába nyitotta meg rögtön két Hirokazu Tanaka, és hiába tartottak 178 fővel a közelmúltban Hirokazu Tanaka-találkozót Tokióban, arra valószínűleg még nem volt példa, hogy egy tudományos konferenciát erre a szálra fűzzenek fel (ezúton is köszönjük az MTMT-nek!). A sokszínűség itt magától értetődő volt, az előadásokhoz pedig rutin kellett: nem mindenki tud húsz percben összeszedetten beszélni még a saját témájáról sem, de a konferencia második napja alapján a Kovács Balázsok ezt sikeresen teljesítették.

Megérte összesen öt órát utazni vasárnap? Tiszteletbeli Kovács Balázsként mindenképpen, még az ölyvek nélkül is megérte volna. Négy előadásért és egy félkerekasztalért talán már kevésbé, de a valódi Kovács Balázsokért mindenképpen: ahogy a kerekasztalon is szóba került, itt valami különös dolog történt, nemcsak azért, mert ilyet még nem nagyon csinált senki, hanem azért is, mert a világ minden tájáról összeszedett Kovács Balázsok valahogy és valamiért kellemes, oldott légkörben voltak meg egymás között, ahol belefért, ha valaki nem is annyira Kovács Balázs, a közönség pedig jól érezhetően jobban reagált az előadókra, mint sok más szakmai konferencián, ahová pedig állítólag azok járnak, akiket eleve érdekel az adott terület – és még a szervezés is profibb volt, mint sok profinál. Ahogy Kovács Balázs, az egyik előadó is felvetette, ezt akár szociológiai szempontból is érdekes lehet megvizsgálni: könnyen lehet, hogy a többé-kevésbé véletlenszerűen összeválogatott Kovács Balázsok azért jönnek ki ilyen jól egymással, mert elég nyitottak ahhoz, hogy elfogadják a meghívást, és lehet, hogy emiatt hasonló a világlátásuk is – vagy legalábbis együtt tudnak élni vele, ha a többi Kovács Balázs nem pont úgy gondolkozik, ahogyan ők.

A kémia olyan jól működött, hogy a belelkesített Kovács Balázsok folytatást is követelnek – ami vagy lesz, vagy nem: minden vicc elsőre működik igazán jól, de ha jól érezték magukat, nem kizárt az sem, hogy lesz még hasonló. Sőt, a nézőközönségben ült legalább egy olyan Kovács Balázs is, aki nem elégedett meg a tiszteletbeli címmel: Varga Dániel elirigyelte a kovácsbalázsságot, és már azon töri a fejét, hogy egyfajta vadhajtásként megszervez valami hasonló eseményt. Ha az is olyan jól sikerül majd, mint a mostani, már megérte: Kovács Balázs szerint a legjobb, ha minden organikusan alakul, aztán hogy mi lesz jövőre, két vagy három év múlva, azt majd úgyis eldönti valaki. Ha a mostani konferenciánál maradunk, ez valószínűleg nem lesz más, mint Kovács Balázs.

Forrás