MZP: Ki az az aberrált idióta, aki macskaadót talált ki?!

A köztévé után a Hír TV-ben szócsatázott propagandistákkal Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Komment című műsorban, a téma az Indexen lehozott, erősen AI-gyanús, senki által meg nem erősített hitelességű anyag volt, amit a fideszes propagandalap a Tisza Párt gazdasági- és adóterveiként igyekszik beállítani.

Az Ambrus-Jobbágyi Zsófia által vezetett műsor vendégei MZP mellett Szűcs Gábor megafonos propagandista, Szabó László kormányzati kommunikátor-háttérember és Molnár Zsolt, a súlyos korrupciós vádakkal bíróság előtt álló ex-MSZP-s politikus voltak.

Ambrus-Jobbágyi azzal kezdte, hogy „ne nyissunk vitát, hogy a dokumentum hiteles-e vagy nem”, mármint az Indexen lehozott, minden ízében gyanús hitelességű anyag, majd azonnal megpróbáltak úgy tenni, mintha ez egy valódi, hiteles pártprogram lenne, konkrét tiszás javaslatokkal.

MZP azonban rögtön leszögezte:

„Az egyetlen, ami fontos, hogy lehet-e egyáltalán hitelesnek tekinteni egy olyan dokumentumot, amit csak a Fidesz szellőztetett meg. Tehát ez nem a Tiszának az adóemelési terve, hanem a Fidesznek az adóemelési terve macskaadóval meg minden ostobasággal együtt.”

A polgármester ezután emlékezetett arra, hogy miután az Index korábban már közölt egy állítólagos tiszás adótervet, ami miatt a párt pert indított, a lap a tárgyaláson arra hivatkozott, hogy az általuk leközölt anyag „csak vélemény. Hogy ebben semmi tény nincs az égvilágon. Ők csak véleményt mondtak.”

A műsorvezetőről ezen a ponton derült ki, hogy képtelen volt felfogni, hogy mi volt az Index védekezésének az értelme, hiszen így reagált MZP szavaira:

„Hát mert csak nyilvánosságra hoztak egy dokumentumot, ők nem mondtak róla semmilyen ítéletet.”

(Az Index védekezése éppen hogy az volt, hogy ők nem egy hiteles dokumentumot publikáltak, hanem véleményt a Tisza feltételezett adóterveiről.)

De MZP-t ez a zagyvaság sem tudta kizökkenteni és azzal folytatta, hogy

„Ez a Fidesz terve. Ez csak a Fidesz terve. Semmi köze nincsen a Tiszához. (…) Összevissza hazudoznak egy adótervről és azzal mentséggel, hogy ez nem tény, hanem vélemény, a saját véleményüket írták le. Még az Index sem állítja, hogy ennek bármi valóságalapja lenne.”

Ekkor a megafonos Szűcs Gábor próbálkozott azzal, hogy dokumentumnak állítsa be azt, amiről maga az azt közlő Index mondta a bíróság előtt, hogy nem az volt:

„Az a helyzet, hogy Magyar Péter jogászként beperelte az egyik sajtóorgánumot, egy olyan cikk miatt, amelyben leírták, hogy egy dokumentumban mi szerepel és amennyiben ez lenne egy adóterv, amit bevezetnének, akkor annak ilyen és ilyen következményei vannak. Nem arról volt szó, hogy egy tényt állítottak, hogy ez a Tisza terve, pont.”

De MZP-t ez sem rezzentette meg és újra rávágta:

„Az Index a Fidesz véleményét írta le.”

A helyzetet látványosan élvező hódmezővásárhelyi polgármester a beszélgetés közben néha azzal szórakozott, hogy ügyes ütemérzékkel bedobott pedofilozással fojtsa bele a szót a fideszes beszélő fejekbe és az MSZP-s korrupciós vádlottba mint segédcsapatukba. Ilyen párbeszédek formájában:

MZP: A Tisza gazdaságpolitikusa, aki egyébként volt fideszes államtitkár, ismertette a Tiszának az adóterveit, azt tessék idézni és ne mindenféle hamisítványokat.

Szűcs megafonos: Kármán Andrásra gondol?

MZP: Igen.

Szűcs megafonos: Aki egy évig volt, ha jól tudom, államtitkár, mert utána kiderült, hogy mégsem annyira a nemzeti érdeket, inkább a globalista érdeket —

MZP: Hát lehet, hogy nem pedofil és azért.

A beszélgetésben a kormány által fizetett résztvevők újra meg újra a Tisza programjának próbálták beállítani az Indexen közölt anyagot, amire MZP egy ponton azzal reagált, hogy olvassák el a Tisza kormányprogramját, amiben szó sincs macskaadóról:

„Ki az az aberrált idióta, aki macskaadót talált ki? És ha már kitalálta a Fidesz ezt az aberrált hülyeséget, hogy vezetné be? Hogy vezetné be a macskaadót? Hát annyira hülyék! Annyira hülyék, hogy mégcsak nem is lehet macskaadót. Bocsánat, a kutyákkal ellentében – a Fidesz 2021-ben bevezette az ebadót – de a macskaadót? Nincs is nyilvántartva a macska. Hogyan? Ekkora hülyeséget! És a teljes Fidesz-média osztja ezt az idiotizmust. Borzasztó. Ez a hazudozásnak az iskolapéldája.”

– fogalmazott Márki-Zay Péter. Akinek ez a monológja itt, a Redditen hallgatható meg eredetiben. A teljes adás pedig itt tekinthető meg:


Forrás

Érdekességek

What Trump’s Mamdani praise — and MTG’s ouster — says about MAGA’s future

Az ügyészség kezdeményezte a Morrison's 2-ben történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.98Ft
02 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 10:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.12Ft
02 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 10:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek