Nagy meglepetésre Vácon vesztett pontot az Elek Gábor vezette Esztergom

A hazaiak az első félidőt ötgólos előnnyel zárták (20-15), de a tavalyi bronzérmes a második félidőben hatalmasat harcolt, az 50. percben 27-27-nél utolérte ellenfelét, sőt, kétszer még vezetni is tudott.

Csíkos Luca az 56. perc elején 31-30-ra módosította az állást, és úgy tűnt, meg is lehet a győzelem. Ám Kajdon Blanka 11 másodperccel a vége előtt elveszítette a labdát, Horváth Fanni pedig hat másodperccel a dudaszó előtt betalált, beállítva a 31-31-as végeredményt.

Az esztergomi Varga Emília hét gólt szerzett, Csíkos tíz alkalommal talált be.

Elek Gábor nem tudja, örüljön vagy bánkódjon

„Nagyon érdekes mérkőzés volt. A félidőben sokat adtam volna az ikszért, de fél perccel a vége előtt is. Meg kell találnunk az okát annak, hogy miért adunk az utóbbi időben nagyon nagy előnyt az első félidőben, amikor tudunk így játszani, mint a másodikban.

Nem lehet húsz gólt kapni egy félidő alatt, egy ilyen védekezés nagyon kevés egy tavalyi bronzérmes, idei negyedik helyezett csapattól

– bosszankodott Elek Gábor, az Esztergom edzője a meccset követő sajtótájékoztatón.

„Nem vagyunk jó állapotban lelkileg, de ezek mind dumák. Némi szerencsével szereztünk egy pontot – még nem tudom eldönteni, hogy örülünk vagy bánkódunk.”

A hazaiak trénere, Horváth Roland úgy fogalmazott, ez a csata a magyar kézilabdának tett jót, hiszen ennyi magyar játékos küzdött a pályán.

Kalapot emelek mindenki előtt. Ugyan eljátszottuk az esélyt, hogy két pontot szerezzünk, de holnap már boldogok leszünk, hogy Gábor ellen pontot raboltunk.

Győzött az ETO és az FTC

A címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Győr 31-26-os győzelemmel távozott az Alba Fehérvár otthonából. A vendégeknél Dione Housheer kilenc gólt szerzett, ezzel ő lett a mezőny legeredményesebb játékosa. A hazaiaknál Tamara Smbatian hétszer, Emilija Lazic hatszor talált be, Maddi Aalla Rotaeche 13 védéssel zárt.

A Magyar Kupa-győztes Ferencváros hazai pályán 15 góllal verte a Vasast. Darja Dmitrijeva és Orlane Kanor nyolc-nyolc, Vilde Ingstad Mortensen hat találattal, Janurik Kinga tíz védéssel járult hozzá a sikerhez. Az angyalföldieknél Nagy Nóra jutott el hat gólig.

A Debrecen 26-22-re győzött Mosonmagyaróváron, a házigazda egyszer sem vezetett a mérkőzésen. Jovana Jovovic, Hámori Konszuéla és Alicia Toublanc öt-öt góllal, Jessica Ryde tíz védéssel vette ki részét a sikerből. Az óváriaknál Pipy Wolfs hatszor talált a hálóba.

Kézilabda, női NB I

Váci NKSE – MOL Esztergom 31-31 (20-15)
Alba Fehérvár KC – Győri Audi ETO KC 26-31 (15-17)
FTC-Rail Cargo Hungaria – Vasas SC 42-27 (21-10)
Motherson Mosonmagyaróvári KC – DVSC Schaeffler 22-26 (11-11)

The post Nagy meglepetésre Vácon vesztett pontot az Elek Gábor vezette Esztergom first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Az ukrán erők kivonultak több faluból a délkeleti Zaporizzsjai területen

Szoboszlai katartikus góljával vetkőztük le a magyar átkot – a Rossi-csapat már rutinos az élet-halál meccseken

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF384.52Ft
12 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Nov 2025 22:05 UTC
Latest change: 12 Nov 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.69Ft
12 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Nov 2025 22:05 UTC
Latest change: 12 Nov 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek