Ábrahám Minna, Pádár Nikolett és Sárkány Zalán is lemaradt a dobogóról 400 gyorson, a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság keddi nyitónapján.
Ábrahám Minna végzett a legelőkelőbb helyen a magyarok közül, a női döntőben ötödik idővel került, míg Pádár a hetedik legjobb időt úszta az előfutamában. A két magyar egymás mellett, az 1-es és 2-es pályán ugrott medencébe, Ábrahám kezdett erősebben, de a táv feléhez érkezve már látszódott, hogy nem szólhatnak bele az érmekért zajló küzdelembe. Ábrahám végül így hatalmas egyéni csúccsal, 4:01.69 perccel csapott a célba, amely az ötödik helyet érte, míg Pádár 4:08.62-vel lett nyolcadik.
Próbáltam összerakni a saját versenyemet, a táv második fele szerintem kifejezetten jól sikerült. Az eleje viszont egy kicsit lassú volt, van még hova fejlődni ebben a számban
– nyilatkozta az MTI-nek Ábrahám, akire még a 4×50 méteres gyorsváltó döntője is vár este. Pádár a vegyes zónában elmondta, előzetesen nem számított arra, hogy úsznia kell ebben a döntőben, ezért egyáltalán nem is szomorkodik az eredmény miatt.
Női 200 méter pillangón is két magyarnak szoríthattunk, hogy döntőbe juthassanak, ez végül az óriási hajrázó Szabó-Feltóthy Eszternek sikerült, aki 2:05.77-el megszerezte összesítésben a döntőt érő hetedik helyet. Molnár Dóra azonban tizedikként zárt. Ugyanebben a számban a férfiaknál Kovács Benedek a délelőtti idejét (1:53.18 perc) jelentősen megjavítva, 1:51.08-cal a hetedik helyen bekerült a fináléba.
A rövidpálya nem az erősségem, mert a delfinem nem olyan, mint a többieké, de így is sikerült. Nem is gondoltam, hogy én itt döntőzhetek, ehhez képest ott vagyok, jó az időm is, úszom még egyet, és azért ez így nem rossz
– jegyezte meg Kovács.
Sárkány Zalán délelőtt egyéni csúccsal, negyedik legjobb idővel került fináléba, amelyben szépen tartotta a tempót. A magyar úszó így is hetedikként vágott neki a második kétszáz méternek, végül a hatodik helyen csapott célba, négy századot javítva egyéni csúcsán. „Az időnek nem annyira örülök, de legalább van miből tovább faragni, összességében viszont elégedett vagyok, ez egy jó úszás volt” – nyilatkozta az MTI-nek Sárkány.
A férfi pillangózók sprintszámában Szabó Szebasztián a délelőtti előfutamból 22.25 másodperccel harmadikként jutott a középdöntőbe, ahol négy századot tudott javulni, ezzel pedig a negyedik helyen bekerült a szerdai fináléba.
A Senánszky Petra, Komoróczy Lora, Ugrai Panna, Ábrahám Minna összeállítású 4×50 méteres gyorsváltó tovább faragott a nyitónap élelőttjén felállított országos csúcsán, 1:36.90 perccel a hatodik helyre ért oda a csapat.
The post „Nem is gondoltam, hogy én itt döntőzhetek, ehhez képest ott vagyok” – érem még nincs, csúcsok és bravúrok már jöttek az úszó-Eb-n first appeared on 24.hu.











