„Senkit nem hagyunk az út szélén” – de ki vesz fel a buszra?

E történetetet nem egy egyedi eset kiemelése céljából, hanem egy rendszerszintű társadalmi igazságtalanságra, a bürokrácia ridegségére és talán a szükségszerű változtatás igényéré való figyelemfelhívás érdekében mutatjuk be olvasóinknak. 

„Végleges rokkantsági ellátásom van. Nem felülvizsgálatot kértem, hanem méltányosságot.” 

– kezdi levelét neve elhallgatását kérő olvasónk, aki több mint húsz éve több súlyos és tartós betegséggel küzd.  2007 óta korlátozott körülmények között és orvostechnikai eszközzel él. Betegségei a mindennapi életét befolyásolják és kiszámíthatatlan időközönként, de rendszeresen méltatlan, akár erős szégyenérzetet okozó helyzeteket is teremtenek számára. 

Bár korábban több mint húsz évig dolgozott, a bemutatott szakvélemények szerint rehabilitációja már nem is javasolt, 2020 óta az ellátása „végleges”. Ellátása viszonylatában felülvizsgálat alól –igazolt egészségkárosodása miatt– fel is mentették. Gyógyulásra sajnos esélye sincs, egészségi állapota és  orvostechnikai eszköztől való függősége pedig az eltelt évek tanúsága szerint elszigeteli a munka világától. Korábbi szakmáját, fizikai adottságai megváltozása miatt gyakorlatilag elvesztette. Akaratereje segítségével tovább képezte magát, de munkát vállalni mégsem tud.  Körülményei, sajátosságai és a munkaerőpiac jellemzői nemcsak gátolják ebben, de az eltelt évek sikertelen lehetőség keresése is ezt igazolta.

“ Októberben kérelmeztem rokkantsági ellátás méltányossági alapon történő emelését, vagy annak más állandó anyagi juttatással való kiegészítését.” –számolt be olvasónk.

A hatóságok felé sok könyvelőt meghazudtoló pontossággal dokumentálta elengedhetetlen kiadásainak és azok rendeltetésének tételeit. Bemutatta, hogy jelenlegi rokkantsági ellátásán kívül, semmilyen más jövedelemmel nem rendelkezik. A kimutatások alapján láttuk, hogy nélkülözhetetlen egészségügyi kiadásai és létfenntartáshoz szükséges kiadásai havi átlagban minimum 50. – 80.000 forintos szakadékot mutatnak. Olvasónk a HIR8 -nak is elmondta, hogy bízva a humánus ügyintézésben, beadványában előadta azt is, hogy 2005 óta családi támogatásra szorul, munkavégzésre nem képes. Létfenntartását kizárólag a rokkantsági ellátás és a családi segítség biztosítja. Gyermekei már saját családjuk rovására támogatják, ami számára megalázó és hosszú távon fenntarthatatlan.

A kérelmére érkezett elutasító válasz cinikusnak tűnik, hiszen kérelmét gyakorlatilag vizsgálat nélkül utasították el, arra hivatkozva, hogy ő nem nyugdíjas és ilyen méltányossági eljárást ezért nem folytathat le a hatóság. 

“Övön aluli ütés volt”— írta olvasónk. És talán valóban. Világos lett számára, hogy vélhetően kérelmét nem is a megfelelő tárgyban bírálták el. Hiszen ő abban előre hivatkozott arra, hogy a státusza szerinti rokkantsági ellátás nyugdíjszerű rendszeres pénzellátásnak minősül, sőt a vonatkozó hatályos jogszabályt is felkutatta, ami alapján méltányossági emelésre jogosult.

Olvasónk esetében az eljárás módja szemléltette a hatóság ridegségét, amikor kérelmét egyszerűen érdemi vizsgálat nélkül utasították el és arra “kötelezték”, hogy amennyiben szeretné annak érdemi elbírálását úgy nyújtson be egy újabb kérelmet a teljes eljárás lefolytatásának igényével. Megtette. Bízott abban, hogy így már meghallgatják és főleg abban, hogy a gondosan összeállított dokumentációt, ami a méltányossági okokat és jogszabályi hivatkozásokat is bemutatja megvizsgálják. Ezzel szemben gyors válasz érkezett.

“ A válasz lényege: nem vagyok nyugdíjas, ezért nincs méltányossági emelés. Ezt cinikusnak érzem. A célom világos volt: az ellátás igazodjon a minimum megélhetéshez.  Néhány nap alatt lezárták: szerintük nem vagyok nyugdíjas. De nem fejtették ki tételesen, pontosan mely jogszabályokra alapozzák, és milyen iratokat vettek figyelembe.”  — mondta el immár telefonon olvasónk.

Ekkor már írásos, részletes indokolást és ügyirat-betekintést kért. Szerette volna tudni az elutasítás tényleges és pontos jogalapját, megismerni a vizsgált és mellőzött mellékletek listáját, a mellőzés okát.

„Nem megoldást kaptam, hanem leráztak. Ügyvédhez fordultam, aki szerint az állam jogi kiskapukra hivatkozik, nem megoldásra törekszik.” –mondta.

Fogalmi vita a sorok között: „nyugdíjellátás” vs. „nyugdíjszerű ellátás”

Az ügy fogalmi küszöbön áll: olvasónk és az általunk megkérdezett szakember szerint a rokkantsági ellátás nyugdíjszerű, rendszeres pénzellátás, ezért elvben kérhető lenne méltányossági emelés. Az illetékes  hivatal válasza viszont az, hogy nem „nyugdíjellátás”, így a klasszikus nyugdíjas-méltányossági szabály nem alkalmazható.

A zavart erősíti, hogy 2023. január 1-től a rokkantsági ellátásban részesülő munkavállaló már nem minősül nyugdíjasnak – vagyis a „nyugdíjas” címke szűkült, miközben az ellátás továbbra is „nyugdíjszerű”. Közben a kivételes (méltányossági) emelésre vonatkozó hivatalos tájékoztatók kifejezetten a nyugellátásokra vonatkoznak – a rokkantsági ellátás nem szerepel köztük, ami elvileg magyarázza a gyakorlatot.  A rendszer ugyanakkor ismer „kivételes rokkantsági ellátást” – ez más jogintézmény, nem azonos a nyugdíjas méltányossági emeléssel.

„Kétféle megalázottság”: az állapot és az állami attitűd

„Az orvostechnikai eszköz, amivel élek önmagában is állandó kiszolgáltatottság. Most ehhez társult egy megalázó hivatalnoki hozzáállás.  Érdemben nem magyaráznak el semmit tételesen, csak leráznak. Mintha az lenne az üzenet: rossz sorban állsz.” – írta még legelső megkeresésében olvasónk. 

És valóban, ő nem kivétel: ezrek élnek rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásból, orvosi segédeszközökkel, nyugdíjasnak nem minősülve.

Ma Magyarországon megváltozott munkaképességűek ellátásaiban részesülők nagyságrendje a KSH hivatalos statisztikái szerint több milliós. Ezen belül a „meg­változott munkaképességűek ellátásai” százezres nagyságrendű csoport.

2023. január 1-től a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátott nem minősül nyugdíjas munkavállalónak. A méltányossági nyugdíjemelés pedig kifejezetten nyugellátásokra szabott eljárás, nem rokkantsági ellátásra. Eközben a kivételes rokkantsági ellátás egy külön jogintézmény.

Tehát, a lényeg, hogy a „nyugdíjas vs. nyugdíjszerű” címke nem szókérdés, hanem jogosultsági kapu – ez dönti el, van-e egyáltalán méltányossági emelés mint opció.

Ez az ügy nem egyedi, hanem rendszerszintű kérdés. Ha a jogértelmezés a „nyugdíj vs. nyugdíjszerű” fogalmi küszöbnél elakad, akkor pont a legkiszolgáltatottabbak maradhatnak érdemi eszköz nélkül.

Az olvasónkhoz hasonlók  két megalázó valóságban élnek: maga a betegség sajátosságai, és az állami hozzáállás. Nekik nem könyöradományra van szükség , hanem arra, hogy a jog eszközeivel igazítsák a valósághoz az ellátást.

Magyarország Kormánya többször hangoztatta, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén„. A HIR8 most szól: akik ott állnak, nem lemaradtak a buszról, hanem a busz nem veszi fel őket. Van min változtatni és ebben az önkormányzatok is kivehetik a részüket. Van rá lehetőség.