Dragomán György és Szabó T. Anna egy év híján három évtizede házasok, azóta írnak és olvasnak egymásnak – na, meg nekünk. Olyan is előfordult kapcsolatuk elején, hogy egyetlen citromra volt csak pénzük, mostanra azonban a nélkülözés egy meghatározó, de szép adventi emlékké szelídült. A Neked hoztam is valami hasonlót ígér az olvasónak: e versekkel színesebbé tehető a karácsonyi várakozás. Az Erősebb nálam novellái a várakozás helyett a vágyakozásról szólnak. Szabó T. Anna szerint a korábbi könyvei arra világítottak rá, hogy az ember miként akar uralmat gyakorolni a másik felett, míg ebben a kötetben az önmagunkon való uralmat igyekszik körbejárni:
Nem gondolom azt, hogy el kellene nyomni a vágyat. Beszélni kell róla, gondolkodni kell róla, de helye van az életben.
A társadalmi megbélyegzés, az elfojtás és a szégyen is megjelenik a történetekben, ám a szerző szerint nem ezeken van a legnagyobb hangsúly: „Fel vagyunk függesztve ég és föld közé, engem ez érdekel. A vágy az egésznek csak a földi manifesztációja. Mindig is ez érdekelt a legjobban.”
A Körhinta című novellának már az alaphelyzete is izgalmas, hiszen egy régi fotósorozat emlékezteti a – történetesen Anna névre hallgató – főhőst egy kamaszkori szerelemre. A hallgatók és az olvasók is jogosan gondolhatják,hogy valamilyen autofikciós párhuzam van a háttérben a szerző és szereplője között. Szabó T. Anna ugyan először megpróbált kitérni az egyértelmű válasz alól, de Nyáry Krisztián kitartóan kíváncsi volt a megfejtésre:
– Szabó T.: „Nem rajtam múlt ez a játék.”
– Nyáry: „Hogy hogy nevezed el a hőst, az rajtad múlik.”
– Szabó T.: „Jó, jó. Átírtam egyébként. Rájöttem, hogy ez egy élettörténete valakinek, de nyilván személyes szövegekből indultak ki, amiket átírtam. Tehát más ember sorsa is megtörténhet velünk, összefonódik velünk. Az, hogy Anna, pedig nagy öröm volt, mert én nagyon szeretem a nevemet, nagyon gyakori irodalmi név. Lator László mindig azzal jött nekem, hogy idézett Kurt Schwitterstől (szerk: német dadaista képzművész, író, költő,szobrász), hogy Anna, Anna előről is olyan vagy, mint hátulról és ezt nagyon szeretem, tehát ez egy tükör. Nekem tulajdonképpen ez egy másik Anna így, hogy már leírtam.”
Az interjú előtt a Száz ív magány rovatban a most lezáruló év legnépszerűbb nemzetközi és hazai könyvtrendjeiről és olvasási szokásairól esik szó, az epizód végén pedig tíz újonnan megjelent régi-új novelláskötetet ajánlunk. Íme a lista:
Top Ten – 10 frissen megjelent magyar novelláskötet
- Finy Petra: Kistigris – Történetek a szívről. 21. Század, 2025
- Hász Róbert: Jelentés. Kortárs, 2025
- Karinthy Frigyes: A jövőbelátó gép – Válogatott novellák. Magvető, 2025
- Kőhalmi Zoltán: Vegán disznótor. Helikon, 2025
- Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent. Magvető, 2025
- Lovik Károly: Mesélni – Kötetben meg nem jelent elbeszélések. Kortárs, 2025
- (Papp Sándor Zsigmond szerk.) Szép karácsony – Magyar novellák. Athenaeum, 2025
- Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem. Magvető, 2025
- Szabó T. Anna: Erősebb nálam. Magvető, 2025
- (Szederkényi Olga szerk.) Utazás a Balatonom körül – Irodalmi palackposta, Corvina, 2025
The post Szabó T. Anna: Nem az elfojtás és a szégyen érdekel, hanem a függés first appeared on 24.hu.











