Szoboszlai katartikus góljával vetkőztük le a magyar átkot – a Rossi-csapat már rutinos az élet-halál meccseken

Kevés dolog mutatja jobban a magyar válogatott fejlődését és a nagy futballrendszerek – mint az Európa- vagy a világbajnokság – átalakulását, hogy egy évtized alatt hány (tényleg) sorsdöntő mérkőzést vívott meg a nemzeti csapat. Három dolog kellett ehhez:

  • az egyik, hogy előbb az UEFA, aztán a FIFA bővítse a legnagyobb válogatott tornáját,
  • a másik, hogy az UEFA bevezessen egy új versenysorozatot (Nemzetek Ligája), mely az Eb- és vb-kvalifikációra is kihatással van,
  • a harmadik és a legfontosabb pedig az, hogy a magyar válogatott elég jó legyen ahhoz, hogy versenyben maradjon a selejtezők végelszámolásáig.

Ez utóbbi azért 1986–2015 között nem volt magától értetődő, sőt. A válogatott a sikeres 1986-os vb-kvalifikáció (és a sikertelen vb) után alig jutott közelébe a továbbjutásról döntő mérkőzéseknek.

A „sorsdöntő” kifejezés jelentése is átalakult: már nem a továbbjutásért megvívott selejtezők, pláne nem a tornamérkőzések esetén került elő.

Sorsdöntőnek neveztek ki egy-egy mérkőzést már a harmadik-negyedik fordulóban, amennyiben a továbblépés reményének elvesztése fenyegetett.

The post Szoboszlai katartikus góljával vetkőztük le a magyar átkot – a Rossi-csapat már rutinos az élet-halál meccseken first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Nagy meglepetésre Vácon vesztett pontot az Elek Gábor vezette Esztergom

Karácsony Gergely: Jelentem, baj van, miniszterelnök úr

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF384.52Ft
12 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Nov 2025 22:05 UTC
Latest change: 12 Nov 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.69Ft
12 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Nov 2025 22:05 UTC
Latest change: 12 Nov 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek