
- Donald Trump előbb furán eldicsekedett azzal, hogy milyen jók lettek az MRI-eredményei, majd a Fehér Ház részletesebb magyarázatot tett közzé a leleteiről. Ezek szerint tényleg rendben van a keringése és a hasítanak a hasüregi szervei.

A sztori előzménye, hogy Trump még október utolsó napjaiban MRI-vizsgálaton esett át, de akkor nem derült ki, hogy általános, megelőző jelleggel világították-e át vagy valami specifikus probléma miatt. Ő utána csak annyit közölt, hogy az eredmények „tökéletesek” lettek és az orvosai a korához képest nem sok egészségesebb embert láttak. Ez azóta is téma maradt az elnök egészségével mániákus részletességgel foglalkozó amerikai sajtóban. Trump vasárnap újra megkapta a kérdést újságíróktól, hogy pontosan melyik testrészét vizsgálták októberben. Erre klasszikus Trump-választ adott:
„Fogalmam sincs, csak meg MRI-ztek. Hogy melyik testrészt? Nem az agyamat, mert elvégeztek rajtam egy kognitív tesztet, amin hasítottam.”
De egyúttal azt is megígérte, hogy publikálja a részletesebb eredményeket is. Ez most az orvosa által írott rövid levél közlésével történt meg.

Sean Barbabella elnöki orvos levele szerint Trumpon megelőző jelleggel, az elnök életkorára tekintel végeztek szív- és érrendszeri, illetve hasüregi MRI-vizsgálatot. A cél az esetleges problémák korai kiszűrése és az általános egészségi állapot felmérése volt. Barbabella összefoglalója szerint Trumpnak mind a szív- és érrendszeri, mind a hasüregi leletei „tökéletesen normálisak” voltak. Nincsenek érszűkületre vagy más véráramlással kapcsolatos problémára utaló jelek és mind a szív, mind a főbb erek jó állapotban vannak. Ugyanez igaz a hasüregi szervekre is.
Donald Trump a levél szerint „kiváló általános egészségi állapotban van”.










