Újabb gyomrost vitt be a bankoknak Orbán Viktor, a bankadó emelése után

Szerdán ismét összeült a kormány és többek között az is eldőlt, hogy meghosszabbítják a kamatstopot, írta Orbán Viktor szerdán a Harcosok Klubja Facebook-csoportban.

A kamatstop az év végén lejár. Meghosszabbítjuk. Ez közel 300 ezer családot érint. Nem hagyjuk őket magukra, számíthatnak ránk

– idézi a miniszterelnök posztját a Telex.

A kormány még 2022 januárjában vezette be a lakossági kamatstopot, amelyet azóta már többször meghosszabbított, 2023 elejétől a diákhitelekre is kiterjesztette. Az OTP Bank nemrég bejelentette, több piaci szereplővel alkotmányjogi panaszt terjesztettek be a kamatstop miatt.

A Bankszövetség májusi közleménye szerint „a kamatstop gazdasági, jogi és etikai szempontból is aggályos intézkedés, nem utolsó sorban azért, mert a bankok – a szabályozó és felügyeleti szervek előírása alapján – többször tájékoztatták ügyfeleiket írásban a változó kamatozású jelzáloghitel kamatkockázatáról, és felajánlották a fixesítés lehetőségét, amellyel az ügyfelek egy része élt is”.

Az elemzők szerint 2025‐ben a bankszektor számára körülbelül 50 milliárd forint bevételkiesést okoz a kamatstop.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden bejelentette, hogy a bankok extraprofitadó-terhét 370 milliárd forintra dupláznák meg jövőre. A Magyar Bankszövetség élesen ellenzi a döntést, közleményük szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.

The post Újabb gyomrost vitt be a bankoknak Orbán Viktor, a bankadó emelése után first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Naponta kétszer sértette meg a Facebook hirdetési tilalmát a Fidesz-frakció

A cipóra vert Dwayne Johnsonnal folytatódik a Telex Filmklub

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF384.52Ft
12 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Nov 2025 22:05 UTC
Latest change: 12 Nov 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.69Ft
12 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Nov 2025 22:05 UTC
Latest change: 12 Nov 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek