Videón, ahogy elnyel a föld egy kisgyereket Kazahsztánban

Aknába zuhant egy 6 éves kisfiú a kazahsztáni Ekibasztuz központjában – írja a Tengri news kazah hírportál.

A baleset május 20-án délután történt a városi kulturális központ közelében.

A biztonsági kamerák rögzítették a baleset pillanatát; a felvételeken a következő látható: két gyermek a szökőkutak mellett játszik, egyikük hirtelen a föld alá zuhan. A videokamerák azt is rögzítették, ahogy a fiú saját erejéből kimászik az aknából.

Súlyos sérülést szenvedett

A zuhanás következtében a gyermek fejsérülést szenvedett. A kisfiú nagymamája elmondta a lapnak,  hogy az unokája a zuhanás közben beverte a fejét, tiszta vér volt, amikor – sokkos állapotban – kimászott az aknából a létrán.

A gyermek két napig intenzív osztályon feküdt.

A nagymama azt is elárulta, hogy a több mint két méter mély akna olyan helyen található, ahol naponta sétálnak a járókelők. A nő elmondása szerint aznap munkások dolgoztak az aknában, amelynek fedele nyitva volt, ám sem kerítéssel sem figyelmeztető táblával nem óvták a gyalogosokat.

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. A hatóságok a folyamatban levő nyomozásra hivatkozva nem kommentálták az esetet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Айнура (@toktasova_ainura) által megosztott bejegyzés

The post Videón, ahogy elnyel a föld egy kisgyereket Kazahsztánban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Scherer Péter Friderikusz műsorában: elárulta, 62 évesen miért tette le a jogsit nagymotorra

David Szalay: Test (részlet)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.85Ft
24 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 08:35 UTC
Latest change: 24 May 2026 08:26 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.12Ft
24 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 May 2026 08:35 UTC
Latest change: 24 May 2026 08:26 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »