Mit mutathat meg a választás, ahol a Tisza nem száll ringbe, és borítékolható a Fidesz győzelme?

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A dombóvári az első eset 2010 óta, hogy a legerősebb ellenzéki erő nem indít jelöltet időközi országgyűlési választáson. Ebben a helyzetben egyáltalán hogyan lehet értelmezni egy olyan választás eredményeit, amely minden bizonnyal elsöprő kormánypárti győzelmet hoz? Forrás

„Amikor a fuvarozóknak felvetettem, hangosan kinevettek” – a 389 milliárdos mohácsi Duna-híd nagy kérdései

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Lázár János a közlekedésinfón részletesen elmagyarázta, miért van szükség a mohácsi Duna-hídra. Logisztikai és közlekedési szakemberek szerint a jól hangzó érvelés több helyen sántít, és nehéz elképzelni, kik használják majd a drágán megépülő hidat. Forrás

Ausztria közel került ahhoz, hogy a második világháború óta először szélsőjobboldali kancellárja legyen

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Közel három hónap után elbukott a középpártok koalíciós egyeztetése, így az államfőnek nem maradt más választása, mint kormányalakításra felkérni a szeptember végi választásokon élen végzett Szabadságpárt vezetőjét. Most a Néppárt próbálhat puhítani a kancellárjelölt Kicklön, de ha ez…

Ahogy rám nézett, tudta, hogy jó feleség leszek

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Egy kilencven felé közeledő nővel beszélgettünk, aki bár nem találta fel a 20. század legfontosabb gyógyszerét vagy döntötte meg a maratonfutás világrekordját, élettörténetében benne vannak a második világháború megpróbáltatásai, a Kádár-kor konszolidációja és a jelen is. Fontosnak tartjuk,…

HU EUR/HUF399.37Ft
08 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jul 2025 11:05 UTC
Latest change: 08 Jul 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF340.52Ft
08 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard