-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A magyar kormány azt sugallja, hogy a távozó amerikai nagykövet bosszújáról van szó, de a gyakorlatban az elnöki adminisztráció lépcsőin át jut el egy ilyen ügy a döntésig. A szankciós lista ráadásul épp Donald Trump első elnöksége idején…
Harminc éve nincs magyarázat arra, miért hullott kocsonyaeső Oakville-ben
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Egy amerikai kisváros lakosai egy reggelen zselészerű csapadék hullását tapasztalták 1994-ben. Állítják, hogy többen megbetegedtek tőle. Felmerült, hogy repülőből kiengedett vizeletről, óceánból származó medúzákról van szó, de az is, hogy vegyi fegyvert teszteltek. Forrás
Nem Milák az első olimpiai bajnok, aki millióktól fosztotta meg az edzőjét
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A párizsi olimpia legeredményesebb magyar versenyzője negligálta korábbi edzőjét, amikor nyilatkoznia kellett, kik segítették a felkészülését. Virth Balázs így elesett az életjáradéktól, igazáért most az úszószövetség elnöke küzd. Milák viszont hallgat, és bár adott egy interjút, az lehet,…
Nincs okostelefonja? Így is lehet Ügyfélkapu+ fiókja, de nem egyszerű a megoldás
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Sokan nem tudnak regisztrálni az Ügyfélkapu+ rendszerébe – vagy használni azt –, mert nem akarnak, esetleg nem tehetik meg, hogy okoseszközük (telefon, tablet) legyen. Van viszont néhány megoldás, hogy áthidalják ezt a problémát, még ha nem is túl…
Ennyire olvasóbarát Pelevin-kötet talán még soha nem került piacra
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Miközben az üvegbe tett agyakat, harci robotokat és vámpírokat felvonultató Transzhumanizmus Rt. hozza a Pelevinre jellemző stílusjegyeket, az orosz szerző legújabb regénye egy sor meglepést tartogat. Forrás
Moszkva még a szövetségeseit is beáldozza, csak hogy távol tartsa Európa legszegényebb országát az EU-tól
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A Gazprom egy hete nem szállít földgázt Moldovába az ukrajnai tranzitszerződés lejárta miatt. A Kreml ezzel leginkább a saját maga által fenntartott szakadár területet bünteti. Több mint száz településen lekapcsolták a gázt, nincs meleg víz, rendszeresen elmegy az…
Kocsis Máté is nekiment David Pressmannek: Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A Fidesz frakcióvezetője szerint a hamarosan távozó nagykövet Rogán Antallal kapcsolatos vádjai csupán „nívótlan, sértett vagdalkozás, ami méltatlan egy világhatalom diplomáciai képviselőjéhez”. Forrás
Mostantól a fő kérdés az, milyen gyorsan sikerül Rogánt levetetni az amerikai szankciós listáról
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Ha Orbánék gyorsan el tudják érni, hogy Rogán lekerüljön a szankciós listáról, akkor annak a politikai üzenete a NER felé erősebb lesz, mint az, amit Bidenék akartak üzenni magával a szankcióval. Ha viszont Rogán neve sokáig a listán…
Brutális kiütés! Ájultra verte kihívóját a veretlen bokszvilágbajnok
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A 29 éves veretlen, IBF-világbajnok Jai Opetaia úgy leütötte az új-zélandi, szintén veretlen David Nyikát, hogy az elájult, ám szerencsére végül a saját lábán távozott a csarnokból. Forrás
Kövér László: Wass Alberttől napjainkig megtagadják az irodalmi kanonizációt
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Wass Albert életművét 1990-ig szigorúan elzárták a nyilvánosság elől, majd azóta napjainkig rágalmakkal illetik, tehetségét becsmérlik, és fintorogva megtagadják tőle az irodalmi kanonizációt – mondta az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon, Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából. Forrás