A fideszes képviselők leszavazták, hogy meghallgassa a parlament az MNB-ügyben érintett állami és alapítványi vezetőket

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A fideszes képviselők értelmetlen vitáról és felesleges hisztériakeltésről beszéltek az ellenzéki előterjesztés kapcsán. Szerintük meg kell várni a hivatalos vizsgálat végét, addig nekik ezzel nincs dolguk. Forrás

Válasz Online: Többtucatnyi oktatónak szóban már felmondtak a Károli bölcsészkarán

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az egyetemen tizennyolc képzést szüntetnek meg. A lap szerint azt tervezik, hogy az érintett hallgatók a Pázmányon folytathatnák tanulmányaikat, több szaknál azonban teljesen eltér a mintatanterv. Forrás

Hatalmas áramszünet Spanyolországban és Portugáliában, a spanyol kormány is válságülést tart

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A kimaradás fennakadásokat okozott a légi és a vasúti közlekedésben, a kommunikációban, sőt, a vízellátásban is. A helyreállítás a spanyol hálózatüzemeltető szerint 10 órát is igénybe vehet. Forrás

Hatalmas áramszünet Spanyolországban és Portugáliában

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A kimaradás fennakadásokat okozott a légi és a vasúti közlekedésben, a kommunikációban, sőt, a vízellátásban is. A spanyol hálózatüzemeltető szerint egyes helyeken már visszatért a szolgáltatás, a portugálok szerint viszont akár egy hétre is szükség lehet a teljes…

Orbán Ficónak: Migránsmentes ország vagyunk

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Közös sajtótájékoztatót tartott Pozsonyban Orbán Viktorral a szlovák kormányfő, Robert Fico, aki helyenként az orosz narratívát felidézve beszélt a Nyugatról. A rövid beszámolók és két kérdés után véget is ért a sajtótájékoztató. Forrás

Megszavazta a parlament Hadházy Ákos és a momentumos képviselők kitiltását és pénzbüntetését

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A füstgyertyás akció miatt összesen 82 millió forintos bírságot szabott ki Kövér László hat képviselőre, és hárman közülük szeptemberig be sem léphetnek a Parlamentbe. Az Országgyűlés jóváhagyta a házelnök döntését. Forrás

A Mészáros-csoport házi könyvvizsgálója ellenőrzi mostantól a Matolcsy-kör MBH-s érdekeltségeit

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az MNB alapítványi vagyonából elpárolgó százmilliárdok miatti botrány egyik kulcskérdése, hogy mi lesz a Matolcsy-féle üzleti kör MBH-s részesedésével. A mostani lépés közelebb vihet a válaszhoz. Forrás

HU EUR/HUF399.95Ft
08 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 23:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 23:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF340.8Ft
08 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard