-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az elmúlt hetekben hullámokat vetett az ítélet az sms-ekről Ursula von der Leyen bizottsági elnök és a Pfizer vezérigazgatója között a koronavírus elleni vakcinák ügyében. De mit mondott ki és mi lehet a hatása? Forrás
Teljes McLaren-dominancia a spanyol nagydíj időmérőjén, Piastri magabiztosan szerezte meg a pole-t
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az első két pozícióért folyó küzdelembe más csapat bele sem tudott szólni. Az utolsó körökre lehűlt az aszfalt, így a két McLaren mögött az utolsó pillanatig változott a pilóták sorrendje. Forrás
Vérre menő verseny zajlik a fogyókúrás gyógyszerek piacán, de Trump ebbe is beleszólhat
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Nemrég derült ki, hogy az amerikai Eli Lilly fogyasztószere hatékonyabb, mint az elsőként piacra lépő Novo Nordisk gyógyszere. Az eredményeknek jókora üzleti hatásuk lehet, de Donald Trump mindkét cég szemében ellenségnek számít. Forrás
A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja Rákosrendezőt, Vitézy szerint ezzel akarják előrébb hozni Budapest csődjét
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Ha minden jogi akadály elhárul a projekt elől, a fővárosnak ki kell fizetni a vételár következő részletét, ez azonban a jelenlegi pénzügyi helyzetben jelenthet nehézséget az önkormányzatnak. Forrás
Szeifert Natália: Osztálykirándulás
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. „A tanító néni föl-alá járkál, és a fejünk felé mutogatva számol minket, nem tudom, hanyadszor, és közben azt mondogatja, mindenki üljön le, vagy legalább maradjon a helyén, ne rohangáljunk, mert nem tud megszámolni.” E heti novellánkban egy sokak…
Teljes McLaren dominancia a spanyol nagydíj időmérőjén, Piastri magabiztosan szerezte meg a pole-t
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az első két pozícióért folyó küzdelembe más csapat bele sem tudott szólni. Az utolsó körökre lehűlt az aszfalt, így a két McLaren mögött az utolsó pillanatig változott a pilóták sorrendje. Forrás
Pálmaolaj nem, klopfoló viszont kell a legjobb házi győri kekszhez
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A legismertebb hazai keksz régi receptje olyasmi, amit valójában mind jól ismerünk. Egyetlen kulcsalapanyagtól lesz sokkal jobb a házi verziója minden zacskósnál, és egy meglepően egyszerű eszközzel válik autentikus másolattá. Forrás
Írjunk róla számlát?
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az online pénztárgépek 2014-es bevezetése után sok cég több eladást vallott be, ami az adócsalás csökkenését mutatja. A hatás a kisebb cégeknél volt igazán jelentős. A költségvetés adóbevételeit ez csak szerény mértékben növelte, mert a legnagyobb adózókra nem…
A szovjet tudós, aki csimpánzembereket akart létrehozni
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Ilja Ivanov mesterséges megtermékenyítéssel próbálta létrehozni a hibrideket, de sehogy sem járt sikerrel, pedig egy ponton már a tudtuk nélkül akart nőket majomspermával teherbe ejteni. Cserébe később rásütötték, hogy Sztálin állítólagos majomember-hadseregén dolgozott. Forrás
Shea Bradley-Farrell: Ha valaki más országában kíván letelepedni, akkor alkalmazkodnia kell annak normáihoz
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Shea Bradley-Farrell amerikai kül- és biztonságpolitikai szakértője lapunknak nyilatkozva arról beszélt, hogy ez Európában ez nem így van, ami komoly veszélyt jelent a tagállamok polgárai számára. Forrás