-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az Egyesült Államok megerősítette elkötelezettségét az ukrajnai béke megteremtése mellett, amire az utóbbi három év kudarcos, háborúpárti politikáját követően kizárólag Donald Trump képes – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Hágában. Forrás
Most – Élőben a kilövés.
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Magyar idő szerint ma reggel indul a nemzetközi űrmisszió. Kapu Tibor, a második magyar űrhajós már a kilövőálláson elhelyezett űrhajó kabinjában várja a visszaszámlálást. Itt élőben követheti Kapu Tibor, magyar űrhajós indítását (kilövését). 92
Olyan szorult helyzetbe került az iváncsai akkugyár tulajdonosa, hogy össze kellett vonni három céget
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Két kőolajcéggel egyesítették a Komáromban és Iváncsán akkugyárat működtető SK On-t. A cél hivatalosan a beszerzés megkönnyítése és a „szinergiák” kihasználása, de igazából inkább a pénzszerzés lehetett. Forrás
A videók alapján elég veszélyesen vezet a Tesla robotaxija
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A texasi Austinban elindultak az első teljesen önjáró Tesla-taxik, de nem volt zökkenőmentes a kezdés. A kocsik hirtelen megállnak az úton, padkáznak, és a sávot sem mindig tudják tartani. Forrás
A repülőn ültünk, amikor bemondták, hogy légtérzár miatt máshol szállunk le. Ott derült ki, hogy kilőtték a rakétákat
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Olvasónk ott volt a Wizz Air Budapestről Dubajba tartó gépén, amit Rijádba irányítottak át. Órákon keresztül se vizet, se ételt, se tájékoztatást nem kaptak, míg ő végül átszállt egy másik társaság gépére. Forrás
Hintalovon: Nem hatékony a gyermekvédelem munkatársainak szűrési rendszere
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. 128 embert szűrtek ki a 14700 vizsgálat során, amely néha túl mélyen vájkál, máskor viszont nem figyel a riasztó jelzésekre, ahogy a Szóló utcai intézet vezetőjére sem figyeltek fel sokáig. Forrás
Rossz helyen dolgozik – mondta Lázár János a bajai fórumán annak a fiatalnak, aki az alacsony fizetésére panaszkodott
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Azt is elmondta neki, hogy Budapesten többet lehet keresni. Lázár János szerint a Kádár-rendszer adósságai miatt kellett ma újabb 1300 milliárd forintért dolláralapú hitelt felvennie a kormánynak, a devizahitelesek ügyében pedig a Kúria állásfoglalására várnak. Forrás
Tuzson egy év börtön lehetőségére figyelmeztette Karácsonyt a Pride megszervezése miatt
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az igazságügyi miniszter szerint a helyzet egyértelmű, a Pride-ot a Kúria betiltotta, ezt a rendőrség határozatban is megerősítette, így a főpolgármester bűncselekményt követ el. Karácsony szerint az igazságügyi miniszter nincs tisztában a hatályos jogszabályokkal. Forrás
A kiszivárgott adatbázis szerint volt fideszesek is segítenék a Tisza Párt kampányát
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A Tisza Párt nyilvánosságra került önkéntesi listáján szereplők közül sokan nemrég még a Jobbikban vagy más ellenzéki pártban politizáltak, de találtunk aktív vidéki önkormányzati képviselőt, korábbi polgármestert, volt polgármesterjelöltet is. Az adatbázishoz 13 embernek volt hozzáférése, a szervezők…
Donald Trumpnak kulcsszerepe volt a háború gyors lezárásában
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az iráni–izraeli konfliktus deeszkalációs fázisba lépett közvetlenül a hétvégi amerikai légicsapások után – mondta el a Magyar Nemzetnek Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője. Forrás