A kimért jogász, aki huszonegy évig óvta a Fideszt

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Két évtized legfőbb ügyészi munka után alkotmánybíróként folytatja Polt Péter. A ’90-es években Áder Jánossal érkezett a Fideszhez, de két évig volt csak párttag, majd kétszer is az ügyészség élére segítették. Az Orbán-rendszer sokat köszönhet neki, Polt mindig…

Kennedy összeférhetetlenségre hivatkozva kirúgta a teljes szövetségi oltási bizottságot

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter menesztette az amerikai szövetségi oltási tanácsadó testület összes tagját, szerinte a bizottság munkáját a gyógyszeripari vállalatokkal fennálló pénzügyi kapcsolatok veszélyeztették. Forrás

Megérkeztek az egy számjegyű kamatok a személyi kölcsönöknél (x)

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Áprilisban is töretlen volt a kereslet a személyi kölcsönök iránt, bár az új szerződések 90,45 milliárd forintos összege, ha minimálisan is, de alulmúlta az abszolút csúcsnak számító márciust. Ugyanakkor a szerződések száma még nőtt is valamelyest, így az…

Vitézy szerint Lázár ukázba adta a MÁV-nak, hogy tüntessék el a rendszerből a sokat késő vonatokat, a MÁV szerint ez hazugság

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője MÁV-os forrásaitól értesült erről. A MÁV szerint a vonatok átszámozása bevett gyakorlat, nem befolyásolja a késési statisztikát és a kompenzáció is jár. Forrás

Felgyújtott autók, lezárt autópálya: könnygázzal szorította vissza a tüntetőket a Nemzeti Gárda Los Angelesben

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. „Tartóztassátok le az arcmaszkos embereket, most!” – írta Donald Trump a Truth Socialön. A Fehér Ház szerint a rend fenntartása miatt vetették be a gárdistákat,a kaliforniai kormányzó szerint alkotmányellenes lépés történt. Forrás

HU EUR/HUF398.58Ft
07 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 02:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 02:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF338.58Ft
07 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard