-- Olvasási idő kb.: 2 perc és 23 másodperc Már négy hónapos Szarvas Andi kislánya, Zina. Az édesanya nemrég a story.hu-nak adott interjút, melyben elmondta, hogy mióta túl vannak a hasfájós időszakon, egy rossz szava sem lehet. Azt kell, hogy mondjam, mostanra már tudjuk is…
Romanowski: Varsóban puccs zajlik, a cél a sajtószabadság felszámolása
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Alkotmányellenes eszközökkel akarja elhallgattatni az ellenzéki hangokat a lengyel kormány – írja Marcin Romanowski, aki szerint Tusk a sajtószabadságot áldozza fel a hatalom megtartása érdekében. Forrás
Dömötör Csaba: Nyilvános az Európai Bizottság civilnek mondott szervezetekkel kötött szerződéseinek listája
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A Fidesz brüsszeli delegációja és a Patrióta képviselőcsoport nyilvánosságra hozta azoknak a szerződéseknek a listáját, amelyeket az Európai Bizottság kötött „civilnek mondott szervezetekkel”, köztük ezernyi politikai aktivistacsoporttal. Forrás
Forgás közben tört ketté a 360 fokos, függőleges tengelyű „halálkalapács” tartórúdja egy szaúdi vidámparkban
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Horrorfilmbe illő baleset történt egy szaúd-arábiai vidámparkban, ahol forgás közben kettétört a 360 fokos, függőleges tengelyű „halálkalapács” tartórúdja. A balesetben 23 ember sérült meg, közülük 3-an súlyosan. A baleset Taif város vidámparkjában történt csütörtökön. A közösségi médiába feltöltött…
Farkaskölykök hemperegtek az Aggteleki-karsztnál
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Nagyjából 13-14 hetes, játszadozó farkaskölykökről tett közzé vadkamerás felvételt a WWF Hungary az Aggteleki-karszt környékéről. Azt írták, hogy ezeknek a közös játékoknak többféle szerepük lehet a kölykök életében, például kimondottan fontosak lehetnek a tagok közötti kapcsolatok elmélyítésében is.…
Sokkal többen voltak a maják, mint eddig hitték
-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 30 másodperc Még fejlettebb és még népesebb lehetett a maja civilizáció, mint korábban feltételezték: a Tulane Egyetem egy friss kutatása szerint akár 45 százalékkal is többen élhettek a dél-amerikai birodalom városaiban és falvaiban, mint azt a korábban gondolták.…
Káprázatos felvételeken örökítették meg a Mariana-árok nyüzsgő élővilágát
-- Olvasási idő kb.: 2 perc és 6 másodperc Jóval gazdagabb a mélytengerek élővilága, mint korábban hitték – derült ki egy szerdán közzétett kínai tanulmányból. A kutatók 9533 méteres mélységben készítettek felvételeket az itt élő gerinctelen állatokról, amivel már magában is rekordot állítottak be: 2023-ban…
Mo: Ben-Gvir, '80 anni dopo Olocausto Germania torna a sostenere il nazismo'
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Tel Aviv, 31 lug. (Adnkronos) – “80 anni dopo l’Olocausto, la Germania torna a sostenere il nazismo”. Lo ha scritto su X il ministro della Sicurezza Nazionale israeliano Itamar Ben-Gvir, rispondendo all’annuncio della Germania secondo cui è giunto…
Michael Frison scomparso in Gallura, il dolore e l'appello di mamma Cristina
-- Olvasási idő kb.: 3 perc és 9 másodperc “Ho vissuto momenti di shock e di panico più totale, soprattutto quando ho scoperto che non erano stati allertati immediatamente i soccorsi”. A parlare è Cristina Pittalis, la mamma di Michael Frison, il 25enne britannico di…
Il Canada riconoscerà lo Stato palestinese. Almeno 27 persone uccise a Gaza all'alba
-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Per il presidente palestinese Mahmoud Abbas la decisione del Canada è una scelta «storica» e «coraggiosa» Forrás