300 ezer éve egy rejtélyes civilizáció fából faragott szerszámokkal takarította be a termést Kelet-Ázsiában

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.

Eddig nem ismert emberi civilizáció szerszámaira bukkantak az ausztráliai Wollongong Egyetem kutatói Kína délnyugati Jünnan tartományában – írja a Live Science.

A Science folyóiratban megjelent tanulmányban bemutatott, jórészt fenyőfából készült 35 eszköz egy édes vízű tó partjának agyagos, oxigénszegény üledékrétegéből került elő. A szerszámokon található karcolások és egyéb fizikai sérülések, valamint a szervesanyag-maradványok a paleoantropológiai vizsgálatok szerint egyértelműen azt mutatják, hogy olyan eszközökről van szó, amelyekkel vadon termő gyümölcsöket, dióféléket, és nem mellesleg gombákat takarítottak be.

A leletek meglepően fejlett megmunkálási technológiára, valamint arra utalnak, hogy a kormeghatározás szerint 300 ezer évvel ezelőtt készült szerszámok készítőinek étrendjében meghatározók voltak a nem állati eredetű táplálékok.

A kutatók szerint a szerszámokat az ókőkorban Szibériát és Kelet-Ázsiát benépesítő, a legújabb teória szerint Homo juluensis néven külön emberfajt alkotó gyenyiszovai emberek készítették.

A rendkívül jól alkalmazkodó, a mai modern emberrel genetikailag többször is keveredő gyenyiszovaiakról a neandervölgyieknél és a modern embereknél jóval kevesebbet lehet tudni. 2019-ben azonban azt azért sikerült rekonstruálni, hogy miként nézhettek ki.

Forrás

Érdekességek

Il mistero delle Dolomiti: il cold case di Maria Luisa De Cia, tra rituali, silenzi e sospetti

Hányinger, szédülés, émelygés és fejfájás is jelentkezhet, ha gyorsan és jelentősen változik a hőmérséklet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.91Ft
07 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 18:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 18:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.6Ft
07 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard