Az MTA elnöki bizottsága szerint nincs olyan terület, ahol ne lennének kimutathatók a negatív irányú klimatikus változások

-- Olvasási idő kb.: 3 perc és 39 másodperc

„Nincs olyan vizsgált terület – a légkörtől a vizekig, a talajtól az élővilágig, beleértve az emberi egészséget is –, ahol ne lennének kimutathatók a klimatikus változások, amelyek egyértelműen negatív irányúak” – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdán bemutatott állásfoglalásában.

Mint megírtuk, az Alkotmánybíróság 2025. június 4-én, szerdán közzétett határozatában alaptörvény-ellenességére hivatkozva megsemmisítette a nyúlfarknyi terjedelmű 2020-as klímatörvény harmadik paragrafusának első bekezdését. A verdikt szerint „az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő” azzal, hogy nem szabályozta Magyarország sajátosságainak megfelelően és átfogóan az üvegházhatású gázok kibocsátásának hagyományos szabályozáson túli, mitigáció gyűjtőnéven emlegetett eszközöket, ahogy az alkalmazkodás (adaptáció) és az ellenállóképesség növelése (reziliencia) is kimaradt a törvényhozási szórásból. Az Alkotmánybíróság ezért arra hívta fel az Országgyűlést, hogy mindezen jogalkotói feladatainak 2026. június 30. napjáig tegyen eleget.

Június 18-án az is kiderült, hogy a testület azt követően határozott, hogy 2024. október 16-i keltezéssel kikérte az MTA szakmai álláspontját az alábbi két kérdéskörben:

Mely főbb klimatikus változásokat észlelt az utóbbi évtizedekben Magyarországon és a Kárpát-medence területén a Magyar Tudományos Akadémia?
Az MTA álláspontja szerint, melyek azok a főbb, az adaptációt és a rezilienciát elősegítő intézkedések és beavatkozások, amelyekkel enyhíteni vagy mérsékelni lehet a klimatikus viszonyokban bekövetkezett változások mértékét?

Az MTA elnöke ad hoc elnöki bizottságot hívott össze a kérdések megválaszolására. A testület szerdai közleménye szerint a „szűk határidő arra volt elég, hogy a meglévő ismeretek összegzése révén egy átfogó, nem a részletekre kiterjedő képet adjon, az egyes szakterületek által eddig generált tudást felhasználva. Válaszaik ennek megfelelően inkább egy rövid pillanatképet adnak, mintsem elmélyült elemzést”.

A szakterületek akadémikusai válaszukban azt emelték ki, hogy a

„változások egyre inkább mélyrehatóak – ennek mértékében lehetnek eltérések az egyes vizsgált területek között –, átfogóak és olykor riasztóak is. Összességében tehát minden kérdésre igaz: »A legutóbbi negyven évben igen intenzív melegedésnek vagyunk tanúi« vagy »Az ember által okozott változások sebessége miatt, a természetes rendszerek működésének hatékonysága csökkeni fog…«, illetve »Az ökoszisztémák pusztulása 1950 óta nyilvánvaló, a kiváltó okok közül az éghajlatváltozás egyre inkább jelentős fenyegetésnek számít«. Az emberi hatás pedig a változások mögött nyilvánvalóan tetten érhető, legyen az a mezőgazdasági művelés jelen gyakorlatainak kedvezőtlen hatása, a talajok mesterséges borítása, vagy csupán a kellő válaszlépések elmaradása”.

Az állásfoglalás szerzői szerint csak az integratív, holisztikus szemlélet lehet az intézkedések és beavatkozások alapja, az ökoszisztéma alapvető összefüggéseinek ismeretében. Tisztán klímacélok kevéssé értelmezhetőek, legfeljebb a prioritások rendszerében. A beavatkozások és intézkedések hosszú távon csak akkor lehetnek hatékonyak, ha az előző szempontot messzemenően figyelembe vevő, hosszútávú tervezésre épülnek, hiszen a változások maguk is hosszabb időtávon jelennek meg, a válaszokat is ennek megfelelően kell alakítani.

A tervezésnek a tudomány iránymutatására és nem a gazdaság érdekeire kell alapozódnia, illetve a tervezési rendszer relatív általánosságának megfelelő követelményként kell megjelennie, amely a beavatkozások és intézkedések felé fogalmaz meg elvárásokat. A tervezés szükségessége a döntéshozatal minden szintjét át kell hassa. A terveket, a beavatkozásokat és intézkedéseket egyaránt hatásvizsgálatnak és/vagy kockázatelemzésnek kell megelőznie, lehetővé téve a megfelelő választást a felmerülő lehetőségek között.

Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy az adaptációs válaszokra, a reziliens megoldásokra ne kerülhetne sor a fenti folyamatok nélkül, válaszul a kialakult helyzetre – pl. szociális intézmények szigetelési gondjai, a kútfúrás engedélyezési és így ellenőrzési rendszerének elengedése, a meglévő zöldfelületek csökkenésének megállítása stb. -, a már meglévő, korábban elfogadott, de kellően be nem tartott tervek alapján, hiszen a későbbi átgondolt lépéseknek is ezekre kell épülniük. Kiemelt fontosságú, hogy a válaszlépések, intézkedések terén bármely visszalépés, szünetelés tovább fokozza a problémák súlyát, a megoldás halogatásával csak egyre nagyobb terhet hárítunk a jövőre, az elmulasztott intézkedések következményei halmozottan jelentkeznek.

A környezeti elemek állapotát, változásait, ezek következményeit, valamint a fentiek szerint elfogadott intézkedési rendszer, eszközrendszer alkalmazását, illetve az ökoszisztémák erre adott válaszait folyamatosan ellenőrizni kell, innovatív monitoring rendszerek kiépítésével és működtetésével. Az ennek keretében feltárt információkat a döntések megfelelő értékelésére és szükség esetén a változásokhoz történő adaptálására is fel kell használni, ezért az eszközök és intézkedések folyamatos korrekciója nem hátrányt jelent, hanem előnyként értékelendő.