-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 22 másodperc
Gyöngyökkel, pénzérmékkel, kerámia- és ezüsttárgyakkal temették el azokat az embereket a tizedik században, akiknek nemrégiben tárták fel a sírját Dániában, Lisbjerg közelében. A leletek között akad egy olyan gazdagon díszített láda is, ami valódi ritkaságnak számít – igaz, azt pont nem lehet még megnézni.
Mads Ravn, a feltárás vezetője szerint eddig mindössze három hasonlóról tudnak, ezek közül az egyiket a Bajor Nemzeti Múzeumban őrzik, és a hagyomány szerint Luxemburgi Kunigunda német-római császárnéé volt. Az 1000 körül készült doboz Dániából származik, egy másik ládika Haldumból, a mostani lelőhely közeléből került elő 2004-ben.
A ritka láda
A dobozt egy földkockában emelték ki a sírból, hogy laboratóriumi körülmények között tisztítsák meg, de a röntgenfelvételeken már látszik a formája, valamint arra is lehet belőlük következtetni, hogy mit tartalmazhat. A láda 32×32 centis, fából készült, a szélein és az oldalain fémből készült vasalatok láthatóak. A fémpántok helyzete alapján a doboz nagyon hasonlít Kunigunda bambergi ládikájához.
A dobozban valamiféle ezüstgyöngy, egy olló, egy tű és egy arannyal kiszőtt szalag található, a kutatók feltételezései szerint egy előkelő hölgyhöz tartozhatott. Nem minden sírban találtak hasonlóan fényűző mellékleteket, ezért a régészek azt feltételezik, hogy különböző társadalmi státuszú embereket temethettek ide.
Az előkelőségek sírjában talált mellékletek, mint például a doboz is, arra utalnak, hogy az elithez tartozhattak, sőt, az sem lehetetlen, hogy a legendás Kékfogú Harald udvartartásának tagjai voltak. Kasper H. Andersen történész szerint a mostani gazdag lelet jól beleillik az eddigi Aarhus környéki, szintén előkelőségekhez tartozó leletek sorába: a környéken egy gazdag, a királyhoz köthető arisztokrata család uralkodott. A sírok a kereszténység felvétele előtti időszakból származnak, a pontos korukat a bennük található fa tárgyak alapján tudják majd meghatározni.