
-- Olvasási idő kb.: 2 perc és 30 másodperc
Mire gondolunk, ha egy párról azt halljuk, hogy külön ágyban, pláne külön szobában alszanak éjszakánként? Valószínűleg valami olyasmit, hogy már biztosan nem szeretik egymást, de praktikus okok miatt mégis közös háztartásban maradtak. Sokkal inkább lehetnek már csak lakótársak, semmint szerető házastársak. Pedig talán nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Natalie és Shane Plummer például huszonnégy éve házasok, de tizenkét éve úgy döntöttek, hogy külön hálószobába költöznek. A New York Timesnak nyilatkozva azt mondták, ez korántsem azt jelenti, hogy elhamvadt a szerelmük, sőt: a különalvás óta lobbant fel csak igazán.
A külön hálószobákba költözés okai Plummeréknél prózaiak voltak: Natalie megunta a férje horkolását, a rendszerető Shane pedig azt, hogy a felesége közvetlen környezetében konstans a káosz. Ahelyett, hogy addig veszekedtek volna, amíg tönkremegy a házasságuk, kötöttek egy egyszerű megállapodást, és aztán nem győztek csodálkozni, mennyire javult a magánéletük és a házasságuk – beleértve a szexuális életüket is.
Sokkal gyakrabban szeretkezünk, az együttlétek minősége pedig határozottan javult. Ha egy ágyban vagyunk, annak alapos oka van: beszélgetünk, ölelkezünk, szeretkezünk
– árulta el Natalie.
Cyndi Darnell, New York-i párkapcsolati és szexterapeuta úgy látja, hogy bár a különalvás még mindig tabunak számít, mégis egyre inkább terjed. Szerinte a párok gyakran azért osztják meg egymással az ágyukat, mert úgy érzik, ez a társadalmi elvárás, holott az együttalvás nem feltétlenül szolgálja az intimitást.
Egyetért ezzel Füredi Krisztián pszichológus, szexuálpszichológus, párterapeuta is, aki azt vallja: bár az együttalvás a közelség és az intimitás szimbóluma, a valóság sokkal összetettebb és árnyaltabb ennél:
„A közelség nem attól jön létre, hogy ugyanabban az ágyban alszunk, hanem attól, hogy figyelmet szentelünk egymásnak, hogy kíváncsiak maradunk, és időt szánunk az intimitásra, hogy tudatosan törekszünk a testi és lelki kapcsolódásra. Bár megvan annak a veszélye, hogy különalvás során a testi érintés, az összebújás, a spontán esti, elalvás előtti, éjszakai beszélgetések, a közelségből fakadó spontán kialakuló szeretkezések elveszhetnek, valójában minden azon múlik, hogy elég ügyes-e a pár az összehangolódás, az intimitás, a szexuális kezdeményezés terén, és képesek-e megfelelően kapcsolódni érzelmileg a közös alvás nyújtotta előnyöktől függetlenül is. Ha igen, akkor lehetnek a különalvás előnyei döntőek. Ha nem, akkor az együttalvástól függetlenül is sérülékeny lesz a kapcsolatuk és a szexuális életük.”
Dr. Kiss Gabriella szomnológus, az InspiroMed Alvásklinika alvásszakértője azt mondja, az alvás szervezetünk működésének egyik alapvető pillére, számos élettani folyamat összehangolt működésében játszik szerepet, ezért a tudatos odafigyelés mellett ösztönös, belső késztetésünk is van a kellő mennyiségű és minőségű pihenés fenntartására.

Alvási szokásainak azonban nagyon eltérően alakulnak, amit az is befolyásol, hogy a korán fekvő-kelő pacsirták vagy a későn fekvő-kelő baglyok közé tartozunk, illetve az, hogy milyen munkarendben dolgozunk. Vannak személyes alvási igényeink, mint például a környezeti hőmérséklet, a matrac minősége, az éjszakai megvilágítás mértéke és számos egyéb tényező is. Mindezeken felül kerülhetnek képbe az alvás minőséget befolyásoló rossz szokások: az étkezés, a televíziónézés, az elektronikus eszköz használata, illetve az akaratlan cselekvések, mint a fogcsikorgatás, a beszéd, a mozgás, a felriadás vagy a horkolás.
The post Egy ágyban vagy külön szobában: mi a jó szex és a jó alvás titka? first appeared on 24.hu.