Augusztusban életbe lépnek Trump vámjai, akivel nem állapodott meg az elnök, az izgulhat

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 35 másodperc

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás – közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter.

A Trump-adminisztráció kereskedelmi tárgyalásokért felelős tagja a Fox Newsnak és a CNN-nek úgy fogalmazott, hogy Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.

Megerősítette, hogy az elnök a következő napokban levelet küld az kereskedelmi partnerországoknak, amiben arról tájékoztatja őket, hogy amennyiben nincs megállapodás júliusban, akkor augusztus 1-jén hatályba lépnek az április 2-án bejelentett, országokra lebontott, eltérő mértékű vámtarifák.

Donald Trump amerikai elnök eredetileg július 9-ig terjedően, 90 napra függesztette fel az április 2-án közölt vámok bevezetését, szándéka szerint annak érdekében, hogy időt adjon a megállapodások megkötésére. A miniszter mindkét interjúban hangsúlyozta, hogy több kereskedelmi tárgyalás a végső szakaszában tart, és a következő napokban bejelentések is várhatók. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyeztetések homlokterében az a 18 kereskedelmi partner áll, amely az Egyesült Államok külkereskedelmi hiányának 95 százalékáért felelős. Az Egyesült Államok külkereskedelme 2024-ben rekordmértékű, 1200 milliárd dollárt meghaladó áruforgalmi hiányt mutatott, azaz árubehozatalának értéke 1200 milliárd dollárral haladta meg a külföldön értékesített áruk értékét. A teljes, szolgáltatásokat is tartalmazó külkereskedelmi hiány ennél kedvezőbb volt, 914 milliárd dollár, miután az amerikai szolgáltatószektor külföldi tevékenységéből származó bevétel meghaladja a szolgáltatásimport értékét.

Az Európai Unióval kapcsolatban megjegyezte, hogy Brüsszel késve ült tárgyalóasztalhoz, de azóta komoly előrelépést sikerült elérni. Scott Bessent emlékeztetett arra, hogy miután Donald Trump júniusban közölte, hogy 50 százalékos vámot vezet be napokon belül az Európai Unióval szemben, néhány óra leforgása alatt öt meghatározó uniós vezető kereste meg, majd Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is telefonon hívta, azt követően pedig megindultak az érdemi tárgyalások.

(MTI)

Kapcsolódó
Trump bejelentette a vámháború részleteit: 20 százalék terheli az EU-ból érkező árukat

Az amerikai elnök egyesével ismertette a különböző országok termékeire kirótt vámok mértékét.

The post Augusztusban életbe lépnek Trump vámjai, akivel nem állapodott meg az elnök, az izgulhat first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Látni kell, hogy ujjongott a tv előtt Hülkenberg kislánya apja bravúrja után

Több irányba is próbált menekülőutat keresni a Matolcsy-klán az MNB-botrány kirobbanása óta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF398.77Ft
07 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 05:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF338.92Ft
07 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard