Lázáréknak el kell árulniuk, milyen magánbefektetők és miért cserébe kaptak államilag felújított kastélyokat

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 36 másodperc

Pert nyert a Demokratikus Koalíció (DK), ezért az Építési és Közlekedési Minisztériumnak (ÉKM) ki kell adnia a kastélyprivatizációval kapcsolatos pályázatokat és dokumentumokat.

A még Novák Katalin egykori köztársasági elnök által is kritizált törvény alapján 2024 nyara óta a Lázár János vezette ÉKM számos állami és európai uniós forrásból felújított, állami tulajdonú kastélyt adott magánkézbe, vagyonkezelő alapítványoknak vagy hazai nagyvállalatoknak.

Bár az új tulajdonosnak a pályázáshoz fizetnie kell, alapvetően a kastélyokat ingyen kapja, amennyiben az ÉKM elfogadja a pályázatát. Ebben vállalnia kell az ingatlan felújítását, karbantartását és üzemeltetését, a kastélyban elhelyezett közgyűjteményt pedig legalább évi háromszáz napon át látogathatóvá kell tenni.

A DK azért perelte be a minisztériumot, hogy kiderüljön, kik pályáztak, milyen pályázati anyaggal és milyen vállalásaik voltak a kastélyért cserébe – derült ki Sebián-Petrovszki László képviselő online sajtótájékoztatóján. „Nem hagyjuk, hogy a közvagyont a kiváltságosok között osszák szét!” – harciaskodik a DK.

Kik nem kaptak kastélyt?

Lázár tavaly októberben arról beszélt, hogy „a kastélyok, nemzeti jelentőségű műemlékek fenntartása drága mulatság, nem olcsó szórakozás. Inkább a jómódú városok, közösségek és emberek hobbija tud lenni”.

Miután a Márki-Zay Péter által vezetett hódmezővásárhelyi önkormányzat is bejelentkezett a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyért, Lázár azt mondta, tiszteletben tartja az önkormányzatokat, de hozzátette, hogy olyan tőkeerős cégekkel kell majd versenyezniük, mint a Mol, az OTP, a Richter, a Magyar Bankholding vagy a 4iG. És valóban, ezek a cégek ott is voltak az első nyertesek listáján.

Végül Hódmezővásárhely megnyerte magának a megpályázott kastélyt, Lázár pedig külön megköszönte „a magyar adófizetők nevében a hódmezővásárhelyiek nagyvonalúságát”. Csakhogy idén június elején Lázár János váratlanul indoklás nélkül visszavonta a kastély átadásáról hozott döntését, és még csak jogorvoslati lehetőségnek sem hagyott helyet.

Azóta egyébként újabb 21 kastélyra lehetett pályázni az ÉKM február végi felhívása szerint. Erre a lelkes kastélyvásárlóknak hatvan napjuk volt, a döntés után pedig újabb hatvan napon belül, tehát valamikor a következő hetekben az ÉKM közzéteszi a nyertesek listáját.

Forrás

Érdekességek

Doppietta McLaren a Silverstone: vince Norris, Hamilton è quarto

„Sok turista nagyon makacs, meg kell győzni őket, hogy életveszélyes napközben a romok közé menni”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.48Ft
07 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 10:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF340.44Ft
07 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard