Szökött oroszlán támadott meg a nyílt utcán egy családot Pakisztánban

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.

A pakisztáni rendőrség őrizetbe vette egy háziállatként tartott oroszlán gazdáit, amely Lahore városában a nyílt utcán támadott rá egy nőre és két gyermekére. Egy utcai kamera rögzítette az esetet, a felvételen látható, ahogy az állat leugrik egy kőfalról, majd a nőre veti magát, miközben a bámészkodók próbálnak menekülni a közelből.

Nemcsak a nő, hanem két gyermeke is megsérült a karjukon és az arcukon, de a hatóságok közlése szerint az állapotuk stabil.

A rendőrség azzal gyanúsítja az oroszlán gazdáit, hogy engedély nélkül tartották az állatot, amely a gondatlanságuk miatt szökhetett meg.

Az oroszlánok és más nagymacskák birtoklása státusszimbólumnak számít Pakisztánban, de csak akkor legális, ha regisztrálják őket, és befizetik ennek mintegy 180 dolláros díját. Ez esetben sem szabad azonban lakott területen tartani őket, Lahore pedig Pakisztán második legnagyobb városa.

Nem ez az első szökött oroszlános hír mostanában, a törökországi Antalyában egy állatkertből szökött meg egy nagymacska, majd megsebesített egy mezőgazdasági munkást, mielőtt lelőtték volna. A pakisztáni állat élve megúszta, őt elfogták és egy vadasparkban helyezték el. (via BBC, Guardian)

Forrás

Érdekességek

Újabb részletek derültek ki a gázai tűzszüneti javaslatról, miközben Netanjahu a Fehér Házba tart

Besötétedett, esett – és még fog is, nem keveset

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.76Ft
07 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 15:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 15:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF340.54Ft
07 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard