Az óbudai polgármester Hazugság terére nevezné át az MTVA-székház előtti közteret

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés.

A Magyar Televízió Kunigunda úti székháza előtti, önkormányzati tulajdonú közterületet Hazugság terére nevezné át Kiss László óbudai polgármester.

Hasznosabb lenne, ha egy világos, a közszolgálati televízió jelenlegi profiljába és szakmai tevékenységébe jobban illeszkedő nevet kaphatna a székháznak helyet adó tér. Mivel a Magyar Televízió már nem a lakosság hiteles tájékoztatásának forrása, hanem a rezsim propaganda gyárának működtetője, eljött az ideje a III. kerületi helyszín névadásának

– írta a DK-s polgármester, aki emailen várja a további javaslatokat arra, hogyan hívják a köztévé előtti területet.

Az ötletek beérkezése után az Óbuda applikációban szavaztatja meg őket, majd beterjeszti az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat képviselő-testülete elé. Amennyiben a testület támogatja a javaslatot, úgy névtáblát helyez ki a területre és kezdeményezi a Fővárosnál a névváltoztatást.

A DK-s politikust még tavaly augusztusban vették őrizetbe egy korrupciós ügy miatt, február 14-én pedig úgy döntött a bíróság, hogy további három hónappal meghosszabbítják a polgármester előzetes letartóztatását, május 16-áig. Sajtóhírek szerint a Központi Nyomozó Főügyészség ismét kérte a hosszabbítást, de a bíróság júniusban a teljes szabadlábra helyezésről döntött.

The post Az óbudai polgármester Hazugság terére nevezné át az MTVA-székház előtti közteret first appeared on 24.hu.

Forrás

Érdekességek

Magyar Péter a luxusvilláról: Nem Ruszin-Szendi írt alá, a honvédelmi miniszer magát jelentette fel

Villámárvíz: Magyarországon is ölhet egy felhőszakadás?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF399.89Ft
07 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Jul 2025 20:05 UTC
Latest change: 07 Jul 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF341.22Ft
07 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard