-- Olvasási idő kb.: 2 perc és 6 másodperc
A budapesti ukrán nagykövetség weboldalán jelent meg az ukrán hadsereg hivatalos közleménye annak a Sebestyén József nevű ukrajnai magyar férfinek a halálról, aki nem sokkal a bevonulás után halt meg. Az első hazai sajtóhírek arról szóltak, hogy a férfit erőszakkal vitték el az ukrán toborzók és a testvére szerint azért halt meg, mert közben vasdorongokkal megverték. A verés után a történet szerint kiképzés közben összeomlott, ezért kórházba vitték, ahol a családnak még azt mondták, hogy minden rendben lesz vele, majd átszállították a beregszászi pszichiátriára, ahol meghalt.
Az ukrán verzió – aminek a hitelességére nézve egyelőre ugyanúgy nincs bizonyíték, mint a másikra – igencsak eltérő sztorit fest fel.
Eszerint Sebestyént – miután az orvosi vizsgálaton megfelelt – június 14-én „törvényesen mozgósították Ukrajna Fegyveres Erőibe”, majd másnap, 15-én el is kezdték a kiképzését. Három nappal később, 18-án a férfi a közlemény szerint megszökött, vagyis „önkényesen, fegyver nélkül elhagyta a katonai egységet”, amit jegyzőkönyvben is rögzítettek. A szöveg szerint hat nappal ezután, június 24-én Sebestyén saját maga ment be a Beregszászi Központi Körzeti Kórház sürgősségi osztályára, ahol „akut stresszreakciót diagnosztizáltak nála”, majd emiatt fekvőbeteg-ellátásra a Beregszászi Regionális Pszichiátriai Gondozóintézetbe szállították. A hadsereg közleménye szerint „a fekvőbeteg orvosi nyilvántartás szerint a vizsgálat során nem találtak testi sérüléseket”. A férfi két héttel később, július 6-án halt meg.
„Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat következtetése megerősíti, hogy a 2025.07.06-án bekövetkezett halál oka tüdőembólia volt, erőszakra utaló testi sérülésekre utaló jelek nélkül.”
– szögezi le a dokumentum.
A hadsereg tagadja, hogy Sebestyént megverték:
„Kategorikusan visszautasítjuk a Területi mozgósítási és szociális támogatási központ vagy Ukrajna Fegyveres Erői más tisztviselői által elkövetett kényszermozgósításra, rossz bánásmódra vagy az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat.”
Az ukránok állításuk szerint nyitottak „a helyzet körülményeinek átlátható vizsgálatára az ukrán jogszabályok keretein belül”.
A közlemény felszólítja a sajtót és a külföldi kormányokat, hogy „tartózkodjanak az olyan ellenőrizetlen vagy érzelmekkel terhelt információk terjesztésétől, amelyek egy ellenséges állam destruktív befolyásolásának vagy információs műveleteinek eszközévé válhatnak.”
A fentiek hangsúlyozottan az ukrán hadsereg álláspontját tükrözik, a tényállítások ellenőrzésére a 444-nek nem volt lehetősége.
Az ügybe csütörtök délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök is beszállt egy bejegyzéssel:
Orbán Viktor bejegyzése után nem sokkal a Külügyminisztérium is lépett: berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét, ezt Magyar Levente, a minisztérium miniszterhelyettese jelentette be Facebook-oldalán.
„A mai nappal azonnal berendeljük Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe”, írta.
A címlapkép illusztráció.